Nagy-Britanniában HIV-vel fertőzött vért kaptak a diákok

Nagy-Britanniában több mint 30 ezer ember fertőződhetett meg HIV-vel vagy hepatitisszel, több mint 3 ezer ember pedig belehalt a betegségbe, miután fertőzött vért kaptak az állami egészségügyi rendszerben. Egy hat éven át tartó vizsgálat eredményeként a brit kormány jelentős kártérítést ígért a túlélőknek.

A botrány középpontjában egy vidéki bentlakásos iskola áll, ahol a vérzékenység miatt kezelésre szoruló diákokon titokban kísérleteket végeztek. A Lord Mayor Treloar College-ba járó 122 hemofíliás diák közül több mint 80-an haltak bele a fertőzésbe. Az iskola 1956-ban kezdett el fogadni hemofíliás gyerekeket, azonban az ott dolgozó orvosok és a személyzet nem volt transzparens a diákok és a szüleik felé. Az 1970 és 1987 közötti időszakban kétes forrásból származó, fertőzött vért és vérkészítményeket adtak a tanulóknak. A 122 érintett egykori diák közül ma már csak 30 ember él.

Richard Warwick, a túlélők egyike, a Guardiannek nyilatkozva elmondta, hogy "feláldozhatók voltunk", és hogy különböző gyártók termékeit keverték össze, amit ma fertőzőképességi kísérleteknek neveznénk. Egy másik túlélő, Ade Goodyear beszámolt arról, hogy hepatitiszt és később HIV-vírust kapott az iskolában kapott kezelésektől. Goodyear mindkét bátyját elvesztette, akik szintén fertőzött vért kaptak ugyanabban az intézményben.

A Treloar College-ban folytatott orvosi kutatásokat vizsgáló független bizottság jelentése szerint a diákokat több olyan koncentrátummal is kezelték, amikről tudták, hogy magasabb fertőzési kockázattal járnak. A jelentés kiemelte, hogy a szülők és a gyermekek kevés információt kaptak a kezelésekről és az azzal járó kockázatokról, ráadásul a szülők beleegyezését sem kérték a kísérletek előtt.

A vizsgálat szerint a fertőzött vérkészítmények használata országos szintű probléma volt, és a rossz minőségű vér- és vérkészítmények használata több mint 3 ezer ember halálához vezetett. A Lord Mayor Treloar College-ben történt emberkísérletek nyilvánosságra kerülése után a brit kormány kártérítési programot jelentett be, melynek keretében több milliárd fontot osztanak szét az érintettek között. A krónikus hepatitis C vagy B fertőzésben szenvedők akár 810 ezer fontot, míg az HIV-beteggé váló áldozatok több mint 2,5 millió fontot kaphatnak.