Katasztrófahelyzet a németeknél: lecsapott az évszázad árvize a déli területeken

Sorozatos, heves felhőszakadások okozta, halálos áldozatot követelő katasztrófahelyzet főként Bajorországot és Baden-Württemberget sújtja. Eddig közel kétezer embert evakuáltak.

Napok óta hatalmas mennyiségű eső és árvíz sújtja Németország déli részét, amelyben Bajorország és Baden-Württemberg különösen érintett – helyenként akkora áradások vannak, amely csak százévente egyszer fordul elő.

Az emelkedő vízszint és a szökőár miatt sok helyen az embereknek el kell hagyniuk az otthonaikat, a kiterjedt árterületeken egyelőre az életmentés a mentőcsapatok legfontosabb feladata.

A katasztrófavédelem és a tűzoltóság emberei, illetve a mentők, továbbá rengeteg önkéntes már az első, pénteki zivatarok után nagy erőkkel vonultak fel a viharsújtotta dél-németországi területeken, ahol jelenleg is megfeszített tempóban zajlanak a mentési munkálatok.

Bajorországban a német hadsereg, a Bundeswehr katonáit is több helyen bevetették az árvíz elleni védekezéshez, miközben az állami vezetők is a helyszínekre siettek.

Gátak szakadtak át, életveszélyben a lakosság

Szombat késő estig Bajorországban tíz településen hirdettek katasztrófát, mert a Duna és több mellékfolyója veszélyesen megduzzad.

Vasárnap a helyzet tovább romlott, mivel a Paar folyón, a Duna egyik mellékfolyóján két gát is átszakadt a bajorországi Pfaffenhoffen kerületben, ahol mintegy ötezer mentőszolgálatos teljesít, míg egész Bajorországban 40 ezren vesznek részt az árvíz elleni védekezésben és az életmentésben.

A Welt vasárnap délutáni, élő tudósítása szerint délnyugaton az évszázad áradásait több folyómérce is jelzi, és egyelőre romlik a helyzet, mert még nem sikerült mindenkit evakuálni.

Meghalt egy tűzoltó a mentésben

Az első haláleset Felső-Bajorországban történt szombat éjszaka, amikor egy 42 éves tűzoltó végzetes balesetet szenvedett egy család megmentésére szervezett hadművelet közben. A tűzoltó Pfaffenhofen an der Ilmben három kollegájával együtt felborult egy gumicsónakkal, és az áradás miatt csak reggel találták meg holtan.

A bajor árterületre vasárnap érkezett német alkancellár, Robert Habeck a részvétnyilvánításában arról beszélt, hogy szörnyű tragédia történt, amelynek kapcsán mindenkiben tudatosodnia kell, hogy a mentésekben, az árvízi védekezésben résztvevők bátorsága és elkötelezettsége nem magától értetődő.

Olaf Scholz kancellár az X-en köszönetét és tiszteletét fejezte ki a segítőknek, és részvétet nyilvánított az elhunyt tűzoltó családjának.

Kisiklott egy vonat, megfeszített tempóban a katasztrófavédelem

Miközben a Rajnán is leállt a hajóforgalom, Badenben egy ICE vonat szombat este 185 utassal a fedélzetén kisiklott egy földcsuszamlás után. Személyi sérülés nem történt, de jelenleg sem közlekedik távolsági vasút több jelentős, országos vonalon.

A két, leginkább érintett szövetségi állam több körzetében a legmagasabb riasztási fokozat van érvényben, mert péntek óta folyamatosak a zivatarok miatti villámárvizek.

Rövid idő alatt számos városban, településen megteltek a pincék, az eső elárasztotta az ingatlanokat, középületeket és sokakat kellett hirtelen kimenteni, mert az emberek többsége a saját házában rekedt.

A német sajtó beszámolói szerint az érintett árterületeken többfelé teljesen víz alá kerültek az utcák, mezők, városrészek, a víz gépkocsikat, utcai berendezéseket sodort el, áramkimaradások vannak, illetve mindenütt jelentős vihar- és villámkárokat mérnek.

A helyzet súlyosságát leginkább a hatóságok felszólítása mutatja a kötelező evakuálásról: szombat éjszaka például Augsburg bajor kerületében a lakosoknak a személyes holmijuk nélkül, azonnal el kellett hagyniuk otthonaikat, különösen a Schmutter folyón, a Duna egyik mellékfolyóján élő közösségekben.

Eközben a Bajor Vöröskereszt helikopterrel mentett ki két embert a babenhauseni családi házuk tetejéről, amely összeomlott a nagy mennyiségű víz miatt, míg a legtöbbeket gumicsónakokkal hoznak ki az épületekből.

A bajorországi Pfaffenhofen kerületben két idősek otthonát is kiürítettek és egyes kórházakban szükségállapotot hirdettek.

Hétfőn is leszakad az ég a németeknél

A Szövetségi Műszaki Segélyhivatal (THW) vasárnap reggel közölte, hogy az érintett országrészben már több mint 1800 embert telepítettek ki, a segítők gátakat biztosítanak, homokzsákokat töltenek és támogatják az elöntött területeken élők kitelepítését.

Vasárnap „nagyon magas árvízveszély” miatt figyelmeztetéseket adtak ki a következő területekre:

•    A Bodeni-tó mellékfolyóinak vízgyűjtő területe Argen, Schussen, Rotach
•    A Duna Riß, Rottum, Rot és az Iller mellékfolyó Aitrach vízgyűjtő területe
•    A Duna Ablach, Ostrach, Kanzach mellékfolyóinak vízgyűjtő területe

A helyzet ugyanakkor óráról órára változik, amelynek megfelelően az aktuális vízállásokról és az árvízhelyzetről a német államok közötti árvízi portálon (LHP) adnak frissített tájékoztatást.

A meteorológiai szolgálat (DWD) szerint a viharok fókusza eddig Baden-Württemberg északi részén és Bajorország északi részén volt, de vasárnap délutántól rendkívüli mennyiségű, akár 70 liter/négyzetméteres csapadék fenyeget órákon keresztül, amely fokozatosan dél felé, az Alpok pereméig terjed.

A viharok jelenleg Kelet-Türingiát, Szászországot és Szász-Anhalt egyes részeit is sújtják, míg a DWD szerint hétfőtől a Dunától délre, a Fekete-erdőtől az Alpok lábán keresztül a Bajor-erdőig várhatók zivatarok, amelyek továbbra is súlyos időjárási viszonyokat idézhetnek elő.