A Milky Chance énekesével, Clemens Rehbeinnel beszélgettünk

Már két hónap sincs hátra a 2024-es VeszprémFestig, ahol idén olyan világsztárok lépnek fel, mint José Cura, Paloma Faith, a Toto vagy Gregory Porter, a nyitónapot pedig a német Milky Chance együttes kezdi.

A fesztivál kapcsán lehetőségünk nyílt beszélgetni a Milky Chance énekesével, Clemens Rehbeinnel, aki a 2012-ben alapított formációval szinte a semmiből érte el a világsikert. 2013-ban adták ki Stolen Dance című dalukat, amely már majd egymilliárdos YouTube megtekintésével és mintegy másfél milliárdos Spotify hallgatottságával méltán nevezhető gigaslágernek. A zenekar a következő években beutazta a világ számos országát, több albumot is kiadott, és idén hazánkba látogatnak, hogy a VeszprémFest nyitónapján, július 16-án fellépjenek. Clemens Rehbein megosztotta velünk, hogy sosem járt még Veszprémben, de Magyarországon már voltak remek koncertjeik, így pozitív hangulatra számítanak.

A koncerttársadalom

Az énekes szerint nem az ország határozza meg a koncert hangulatát, hanem az, hogy milyen emberek mennek el a fellépésre. Elmondása szerint előadóként részesei a koncertnek, és céljuk, hogy jó hangulatot teremtsenek, ünnepeljék a zenét és az életet. A Milky Chance nem politikai üzeneteket közvetít, hanem a zenére helyezik a fókuszt, és biztonságos teret szeretnének létrehozni a közönség számára.

Ami meghatároz

A Milky Chance 2023-ban adta ki legutóbbi lemezét, a Living In A Haze-t, és idén két új dalt is kiadtak, a Reckless Child és a Naked And Alive című számokat. A zenekar szinte minden két évben készít valamilyen új kiadványt, legyen az új lemez, akusztikus átirat vagy demók gyűjteménye. Clemens Rehbein elmondta, hogy az alkotás jelent számukra mindent, és ha összegyűlik elegendő zene egy új kiadványhoz, akkor azt gyorsan a hallgatók elé tárják. Az alkotási folyamat során kevésbé építenek előre megtervezett koncepciókra, inkább az intuícióra és érzelmekre hagyatkoznak.

A zenekar angolul alkot, mivel a frontember által hallgatott zenék 95 százaléka is angol nyelvű volt, és úgy érezte, hogy a modern popzene nyelve az angol. A dalszövegek írásakor nem törekednek túlbonyolított szövegekre, hanem olyan témákat érintenek, amelyek őket foglalkoztatják, kerülve a megosztó témákat, mint például a politika.

A magyar közönség 2024. július 16-án a VeszprémFest nagyszínpadán élvezheti majd a Milky Chance slágereit és legújabb dalait. Jegyek már kaphatók.

(Borítókép: Clemens Rehbein a Milky Chance együttesből a Razzmatazz színpadán 2018. március 5-én Barcelonában, Spanyolországban. Fotó: Jordi Vidal / Redferns)