Magyar Péter az ATV vitájáról és aktuális politikai kérdésekről beszélt

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke az ATV Egyenes Beszéd műsorában fejtette ki, miért döntött úgy, hogy nem vesz részt az ATV által szervezett EP-listavezetői vitán, és több aktuális politikai kérdésben is kifejtette álláspontját.

Magyar Péter szerint nem érdemes részt venni egy olyan vitán, ahol a Fidesz képviselője nem jelenik meg, ezért döntött úgy, hogy távol marad az ATV által szervezett eseménytől. Úgy véli, a Demokratikus Koalíció jelenlegi pozíciója miatt nem tekinthető közvetlen ellenfélnek a Tisza Pártnak. Magyar szerint a vitát eredetileg Orbán Viktor miniszterelnökkel és Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével szerette volna megvívni, mivel őket tartja felelősnek az ország lemaradásáért.

A politikus említést tett a köztévés vitáról és az azt kísérő demonstrációkról is, ahol a rendőri beavatkozásra a Demokratikus Koalíció szimpatizánsainak viselkedése miatt volt szükség. Magyar Péter szerint a Fidesznek áll érdekében, hogy a Tisza Pártot összefüggésbe hozzák a Demokratikus Koalícióval, és "nagyon rosszindulatú értelmezés", hogy rendőrt hívott a DK-s tüntetőkre, valójában annyi történt, hogy "összegyurcsányozták őket".

A Soros-tervvel kapcsolatban Magyar Péter kijelentette, hogy a Fidesz által kommunikált formában ez csupán egy mese, de elismeri Soros György vitatható lépéseit, mint például országok gazdasági destabilizálását és az OTP Bank iránti érdeklődését. Ugyanakkor Soros filantróp tevékenységét is megemlítette, amelynek pozitív aspektusait is elismeri, és hozzátette, hogy a Soros-terv "valószínűleg létezik", de Soros más ügyekben is tett jót.

Vlagyimir Putyin orosz elnököt háborús bűnösként emlegette, de hozzátette, hogy ennek megállapítása a Hágai Bíróság feladata. Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozását érzékeny kérdésnek nevezte, és úgy véli, erős feltételeket kellene szabni, miközben felhívta a figyelmet a kettős mércére, ami a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozási folyamatát érinti.

Az Alaptörvény módosításával kapcsolatban Magyar Péter úgy véli, hogy bár az nem határozza meg közvetlenül az emberek életét, fontos lenne beleírni, hogy a miniszterelnöki tisztséget csak két cikluson keresztül lehetne betölteni. Hozzáfűzte, hogy az Alaptörvényt népszavazással kellene módosítani, és ha lenne rá lehetősége, elsőként írná bele az alkotmányba, hogy csak két ciklusig lehet valaki miniszterelnök.

Az interjúban Magyar elmondta, hogy amennyiben a jövőben kormányt alakítana, megszüntetné az „orvosbárók uralmát”, azonnal megemelné a családi pótlékot, segítene több mint négyszázezer létminimumon vagy azalatt tengődő nyugdíjasnak. A Tisza európai listavezetője szerint sok finanszírozási problémát megoldana - utalva a befagyasztott uniós forrásokra, sok ezer milliárd forintra -, ha Magyarország Lengyelországhoz hasonlóan csatlakozna az Európai Ügyészséghez, az unió bővítési politikájának kapcsán pedig nagyon rossz üzenet lenne, ha a nyugat-balkáni országokat nem vennék fel az Európai Unióba, de közben már Ukrajnával tárgyalnának a csatlakozásról.