Biden: Senki sem áll a törvények felett

Joe Biden amerikai elnök kijelentette, hogy az elődjével szemben hozott esküdtszéki ítélet megerősíti: senki sem áll a törvények felett. Biden a Fehér Házban helyi idő szerint pénteken szólalt meg, és hangsúlyozta, hogy a Donald Trump elleni elmarasztaló döntés egy szövetségi tagállam által indított per, nem szövetségi ügy.

Az államfő úgy vélekedett, hogy az esküdtek körültekintő döntést hoztak, és megjegyezte, hogy Trumpnak, mint bármely amerikai állampolgárnak, lehetősége lesz a fellebbezésre.

Donald Trump, aki pénteken New Yorkban újságírók előtt beszélt, kifejtette fellebbezési szándékát. Azt állította, hogy a bíró súlyosan elfogult volt vele szemben, és úgy érezte, az ügy rajta felül áll. Trump kijelentette, hogy kész bármit megtenni az „Egyesült Államok megmentése és alkotmányának megóvása érdekében”, és hozzátette, hogy „elveszítjük az országunkat”.

A korábbi elnököt, aki nem hivatalos republikánus elnökjelölt is, a New York-i üzleti iratok meghamisítása miatt indult büntetőperben csütörtökön mind a 34 vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék. Ezzel a döntéssel egy öthetes tárgyalássorozatot zártak le, de a védelemnek lehetősége van fellebbezésre. Az ügyész szerint Trump így próbálta leplezni, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány előtt pénzt fizetett egy felnőttfilmesnek, Stormy Danielsnek, akit 130 ezer dollárral próbáltak rávenni arra, hogy hallgassa el korábbi viszonyát a nős üzletemberrel.

Biden elnök eddig nem kommentálta nyilvánosan a Donald Trump ellen zajló eljárásokat, a tegnapi elmarasztaló ítélet után azonban véleményt nyilvánított az eljárásról és annak eredményéről. "Megerősítettük az amerikai alapeszményt, mely szerint senki nem áll a törvények fölött. Donald Trump minden lehetőséget megkapott arra, hogy megvédje magát. Ez egy állami ügy volt, nem szövetség ügy. 12 fős esküdtszék döntött, 12 amerikai ember, 12 olyan ember mint te, mint amerikaiak milliói, akik esküdtszékek tagjai voltak” – nyilatkozta az elnök.

Biden bírálta azokat, akik a New York-i esküdtszék döntését támadják. "Felelőtlen, veszélyes és nemtörődöm dolog azt mondani, hogy az eljárás meg volt bundázva, csak azért, mert nem tetszik az ítélet. Az igazságügyi rendszerünk 250 évet élt át, és szó szerint Amerika alapköve. Tisztelni kell az igazságügyi rendszert és nem szabad hagynunk, hogy bárki lerombolja. Ez ilyen egyszerű. Ez Amerika. Ezek vagyunk mi” – mondta el véleményét az elnök.

Az NYT azt írja: Biden eddig azért nem szólalt meg az eljárásról, mert nem akarta fűteni azokat a pletykákat, vádakat, melyek szerint a Fehér Ház rendelte el a Trump ellen zajló eljárást. A lapnak Hillary Clinton demokrata jelölt volt kommunikációs vezetője azt mondta: szerinte Biden kimért állásfoglalása egyáltalán nem fogja meggyőzni Trump követőit arról, hogy az ítélet igazságos. Még akkor sem lenne ez így, ha Biden egy politikailag teljesen semleges figura lenne, és nem Donald Trump legnagyobb ellenfele.

Stephen A. Smith médiamogul a Fox Newsnak nyilatkozva kifejtette, hogy Donald Trump nem fogja hagyni, hogy börtönbe zárják, és úgy véli, az Egyesült Államok polgárháború felé tart. Smith szerint a politikusok manipulálják a rendszert, és ez a feszültség már a Capitolium 2021. január 6-i ostroma előtt is jelen volt. A médiamogul nem tartja jó ötletnek, hogy Joe Biden egy második elnöki ciklusért induljon, de Donald Trumpra sem fog szavazni, akit megosztó embernek és problémásnak nevezett.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ