Jennifer Lopez lemondta a turnéját

Jennifer Lopez bejelentette, hogy nem tartja meg a tervezett koncertsorozatát, ami sokak szerint személyes okokból történhetett, azonban az énekesnő más magyarázatot szolgáltatott.

Pénteken a rajongóinak küldött hírlevélben közölte Lopez, hogy lefújja a turnéját, amit a Page Six is megerősített. Az énekesnő szívhez szóló üzenetben fejezte ki sajnálatát:

Megszakad a szívem, teljesen össze vagyok törve, hogy cserbenhagylak titeket. Tudjátok, hogy nem tenném meg ezt, ha nem érezném úgy, hogy feltétlenül szükséges. Ígérem, hogy kárpótollak majd titeket, és újra együtt leszünk. Nagyon szeretlek titeket – írta Lopez.

Az énekesnő öt év után először ment volna koncertkörútra, amellyel az egy évtized szünet után elsőként megjelent "This Is Me...Now" című szólóalbumát, és a hozzá tartozó filmet népszerűsítette volna, de a rajongói e-mailben értesültek arról, hogy az énekesnő 2024-es amerikai nyári turnéja, a "This is me...Live" teljes egészében elmarad.

A korábbi jelentések szerint a jegyeladások gyengesége miatt a csapat stratégiát váltott, és átnevezte a turnét, hogy a régebbi dalok iránt érdeklődő rajongókat is megcélozzák. A turné a tervek szerint június 26-án startolt volna el a floridai Orlandóban, és augusztus 31-én, Houstonban fejeződött volna be.

A közelmúltban felröppent pletykák szerint Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága problémákkal küzd, de ezt az énekesnő nem erősítette meg. A People információi szerint már külön élnek, miután gondok ütötték fel a fejüket a kapcsolatukban, bár a sztárpárt csütörtökön együtt fotózták le. A turné jegyértékesítéséért felelős Live Nation képviselői szerint azonban Lopez nyári amerikai turnéját azért törölték, mert az énekesnő szabadságra megy, hogy több időt tölthessen a gyerekeivel, családjával és barátaival.

Jennifer Lopeznek Marc Anthonyval közös iker gyermekei vannak, Max és Emme, akik jelenleg 16 évesek. A Live Nation közölte, hogy azoknak a résztvevőknek, akik a Ticketmasteren keresztül vásároltak jegyet, automatikusan visszatérítik a jegyek árát.