Szó szerint szakad a gyémánt az égből a Naprendszer hátsó felében

Bár kevesen tudják, nem a Szaturnusz az egyetlen bolygó, ami gyűrűkkel rendelkezik – ide sorolható ugyanis az Uránusz, a kék gázóriás is, amit nem kevesebb, mint 13 gyűrű vesz körbe.

Az Uránusz egyik legnagyobb különlegessége, hogy a Naprendszer egyéb bolygóihoz viszonyítva (a Vénuszt leszámítva) ellentétes irányba forog, és dőlésszöge is több mint 90 fokos. William Herschel német-angol zeneszerző és csillagász 1781-ben először III. György király után Georgium Sidusnak próbálta elnevezni felfedezését, de végül Johann Bode javaslatára Uránuszról, az ég görög istenéről nevezték el a planétát.

Az Uránusz egyenlítői átmérője 51 118 kilométer, így négyszer szélesebb, mint a Föld. Naptól számított átlagos távolsága 2,9 milliárd kilométer, azaz körülbelül 19 csillagászati egységre található a Naprendszer közepén pihenő csillagtól. Egy nap az Uránuszon 17 földi órának felel meg, egy év pedig 87 földi évnek. A bolygó kialakulása nagyjából 4,5 milliárd évvel ezelőttre tehető, jelenlegi helyét azonban vélhetően csak jóval később foglalhatta el.

Az Uránusz légköre javarészt hidrogénből és héliumból áll, mellettük körülbelül két százalék metán is található, amely elnyeli a vörös fényt, ezért láthatjuk a bolygót halvány kékeszöld színűnek. Az Uránuszon heves viharok és rendkívül erős szelek uralkodnak, amik egyes esetekben akár a 900 kilométeres sebességet is elérhetik óránként.

Az Uránuszon és a Neptunuszon is gyémánt hullhat az égből. Az Uránusz és a Neptunusz a csillagászok által úgynevezett „jégóriások”, mivel két külső rétegük hidrogént és héliumot tartalmazó vegyületekből áll. Az Uránuszon a gravitáció és a belső hő több ezer kelvinre emelkedhet, ami forró, sűrű folyadékká préseli az úgynevezett jegeket. Ilyen körülmények között az ammónia és a metán kémiailag reaktív lesz, ami gyémántképződést eredményezhet.

A gyémánteső ötletét Marvin Ross, a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium munkatársa vetette fel először. Laboratóriumi körülmények között már sikerült reprodukálni a gyémántképződést, ami alátámasztja, hogy az Uránuszon és a Neptunuszon tényleg gyémánt hullhat az “égből”. Az Uránusz és Neptunusz közötti átlagos távolság több, mint tíz csillagközi egység, azaz körülbelül 1 milliárd 622 millió 600 ezer kilométer.