45 év után lezárult az első konzolháború

Az első konzolháború, amely az Atari 2600 és a Mattel Intellivision között dúlt, véget ért az Atari legutóbbi bejelentésével, miszerint megvásárolták az Intellivision brandet és több mint kétszáz játék jogait.

Az 1977-ben indult otthoni videójátékozás korát az Atari 2600 dominálta, amely harmincmillió háztartásba juttatta el a kazettákon tárolt, cserélhető videójátékokat. A konzol ikonikus játékokat, mint a Pac-Man, a Space Invaders vagy a Donkey Kong futtatott a kor katódcsöves tévéin. Az Atari 2600 8 bites processzorral és 128 bájtos RAM-mal rendelkezett.

A Mattel válasza az Intellivision volt, amely 1979-ben jelent meg a piacon, és bár grafikailag felülmúlta az Atari 2600-at, a forgalomból való kivonásáig csupán ötmillió darabot sikerült értékesíteniük. Az Atari így lehengerlő fölénnyel nyerte meg az első konzolháborút.

Az Atari nem állt meg a győzelemnél, hiszen nemrég bejelentették, hogy megvásárolták az Intellivision brandet, és ezzel több játékot is birtokukba vettek. A cég tervei között szerepel a régi Intellivision-játékok digitális és fizikai terjesztésének bővítése, új játékok létrehozása, valamint a márkanév értékének növelése. Az üzlet révén az Atari az Intellivision védjegyei mellett több mint kétszáz játék jogait is megszerezte.

Az Intellivision által fejlesztett Amico konzol sorsa egyelőre kérdéses, amelyet eredetileg 2020-ban kellett volna piacra dobni, de többször elhalasztották. Az Atari közleményéből annyi derült ki, hogy az Amico fejlesztése nem áll le, csak más néven folytatódik.

A retro gaming iránti igény napjainkban is jelentős, ami alátámasztja az Atari döntését, hogy tavaly novemberben piacra dobta az eredeti kazettákkal is kompatibilis, modernizált 2600-at. Az Intellivision brand megvásárlásával az Atari tulajdonképpen a videójátékozás teljes első generációját birtokolja, amit egy fekete és fehér színben elérhető pólóval ünnepelnek.