A Magyar Utazás: az a tornaelem, amit évekig senki sem tudott lemásolni

1973. május 13-án történelmi nap volt a magyar tornasport számára: 51 évvel ezelőtt ezen a napon szerezte meg Magyarország az első aranyérmét az Európa-bajnokságon. Zoltán Magyar győzelme a lólengésben nem csak emiatt volt különleges, hanem mert itt mutatta be először a Magyar Utazást Grenoble-ban, Franciaországban, amit korábban még senki sem hajtott végre.

A hetvenes évek elején több újítás is született a lólengésben, a tornászok már a párhuzamos mozdulatokon is túlléptek, de a Magyarra szabott elemet senki más nem tudta végrehajtani. Magyar, aki Budapest Ferencváros nevű negyedében nőtt fel, már próbálkozott a lólengés felett körözéssel a 1972-es olimpián, de saját bevallása szerint akkor még nem volt készen arra, hogy világszínvonalon mutassa be a mozdulatot – sem mentálisan, sem fizikailag. Az elem különleges nehézségét az adta, hogy a két korlát között helyezte el a kezeit, miközben az egyik végétől a másikig haladt.

A selejtezőben még leesett a szerkezetről, de a döntőben sikerült végrehajtania a gyakorlatot, magas pontszámokat érve el. Az igazi áttörés azonban 1973-ban jött, amikor tökéletesen hajtotta végre azt, amire készült. Ez volt az az innováció, amit évekig senki sem tudott utánozni, annak ellenére, hogy a sportág egyik nagyhatalma, a japán csapat lefilmezte a technikáját és később megpróbálták elsajátítani a finomságokat.

Egy szovjet sportújság akkoriban azt írta, hogy korábban úgy gondolták, hogy csak a lengyel Wilhelm Kubica jelenthet veszélyt a két szovjet versenyzőre, Andrianovra és Klimenkóra. A lengyel legyőzte a szovjet ászokat, de a 19 éves Magyarnak esélye sem volt, aki egyedüliként ért el 19 pont feletti eredményt (19,05), míg a lengyel teljesítményét 18,8 ponton értékelték.

„Lenyűgöző rutinja az egyensúlyérzék csodálatos bizonyítéka volt”

– mondta egy szovjet edző. Az „akrobata” jelzőt is használták a neve mellett. Az Európa-bajnokság után Magyart meghívták Brazíliába egy bemutató túrára, hogy bemutassa képességeit. (Ott elveszítette az első Európa-bajnoki aranyérmét, amit csak később kapott vissza.)

A francia sportújság, a L'Equipe szerint a gyakorlata több izzadságot tartalmazott, mint inspirációt. Vígh László nem értett egyet teljes mértékben ezzel az állítással, és azt mondta, hogy rengeteg gyakorlás ment abba, hogy Magyar ilyen eleganciával tudjon mozogni a korlátok között. Vígh, aki 1968-ban végzett a Testnevelési Főiskolán (TF) szakosított edzőként, maga is tornász volt és kiváló elméleti tudással rendelkezett. Azt állította, hogy a magyarok nem voltak technikailag alárendeltek, de a kondíciójukat kellett javítani, és a hibáikat az alacsonyabb állóképességüknek tulajdonította. A Magyar Utazás végrehajtásának kulcsát más tanítványainak is elmagyarázta, de a legtöbben leestek a lóról. Magyar deltoid, mellizom, vállizom és tricepsz izmai azonban mind átlagon felüliek voltak.

Egy évvel később Vígh egy igazi mestermunkát osztott meg a TF magazinban egy 15 oldalas értekezésben. A cikk gazdagon volt illusztrálva fényképekkel és diagramokkal a megértés elősegítése érdekében. Eszerint két típusú lószert használtak a gyakorlatok során, az egyik csúszósabb volt, mint a másik. Magyar nem tudta végrehajtani a gyakorlatot a csúszósabb lón, mert nem tudta megfelelően támaszkodni, míg a másikon tökéletesen végrehajtotta a tervezett mozdulatot tízből nyolcszor. Vígh beismerte, hogy egy idő után – egyszerű dacból – Magyar megtagadta a gyakorlást a csúszósabb lón.

A mindig kritikus edző nem titkolta azt sem, hogy Magyar hibázott a rutinjában, amikor megnyerte az első aranyát, de mivel nem volt szembetűnő, és a gyakorlata olyan nehéz volt, a bírók nem akarták lepontozni.

A 1974-es varnai világbajnokságon Magyar tökéletes rutint mutatott be és a világ legjobbja lett. Megnyerte az 1975-ös Európa-bajnokságot is, de a montreali olimpia előtt még tökéletesített egy elemet – hogy ha valaki más is rájött volna, hogyan kell végrehajtani a Magyar Utazást, akkor is egy lépéssel előrébb legyen a többieknél. Ez volt a kotyogás.

1976-ban sokan úgy gondolták, hogy 10 pontot fog kapni a rutinjáért, ahogy Románia Nadia Comăneci is kapott a női versenyben, de végül a pontozók nem voltak olyan bőkezűek Magyarral. Mindazonáltal a 9,9-es pontszáma azt jelentette, hogy a döntőben egy tizeddel jobb eredménnyel végzett, mint a japán Kenmocu, a Szovjetunió Andrianovja és Kelet-Németország Nikolayja, és megnyerte az első, jól megérdemelt olimpiai aranyérmét, ami az adott évben a magyar küldöttség első aranyérme volt. Emlékek szerint, amikor a lóhoz ment, sápadt volt, de utána elégedetten leült. Azt mondta, soha nem volt olyan ideges, mint akkor.

A győzelmi sorozata az olimpia után is folytatódott, és mind az Európa-, mind a világbajnokságon veretlen maradt. Vígh szerint a legjobb rutinját 1977-ben mutatta be. Az 1980-as moszkvai olimpián a szovjetek döntetlent akartak hirdetni, de az akkori csapatkapitány, Bordán Dezső határozottan visszautasította ezt. Nem érdekelte, hogy ezzel a párt felsőbb rétegeinek nem tetszését kelti, és egyszerűen nem engedte, hogy a professzionalizmust beárnyékolják. A csapatvezető, Buda István azt mondta, hogy ha merészelnek kevesebb pontot adni Magyarnak, mint amit megérdemel, a magyar küldöttség összecsomagol és hazamegy.

A selejtezőben aztán mind a kapitánynak, mind a sportolónak drámai pillanatokat kellett átélnie, mert a bírók indokolatlanul 75 század pontot vontak le tőle, így az ötödik helyre került. A magyar vezetőség azonnal tiltakozott, amit elfogadtak, és a 75 századot hozzáadták Magyar pontszámához, ami azonnal az első helyre helyezte, így a döntőt az első pozícióból kezdte.

Magyar a döntőben 10 pontot kapott, ami akkoriban a maximálisan elérhető pontszám volt. A bírók vagy figyelmen kívül hagyták az egyik kisebb hibáját, vagy nem vették észre. Évtizedekkel később, amikor arról a napról beszélt, azt mondta, hogy mindenáron a lón akart maradni, mert rosszul nézett volna ki, ha hibázik az utolsó versenyén. Ebben a tizedmásodpercben a feje segítette ki, nem a kezei. Gityatyn és a két keletnémet, Nikolay és Brückner egy tizeddel kevesebb pontot kaptak, mint ő. Az a verseny, amely az utolsója volt, egy páratlan győzelmi sorozat koronája volt.

„Egyszerűen nem bírom már a nagy versenyek lelki nyomását. Visszavonulok. Lehet, hogy lesznek, akik azt mondják, hogy elfutok. Nem akarok velük vitatkozni, de talán még ők is megérthetik, hogy valaki a csúcson akarja abbahagyni” – mondta az aranyérem megszerzése és a címének megvédése után. Máig ő az egyetlen magyar tornász, aki meg tudta védeni a bajnoki címét.

Egy 2013-as nyilatkozat jól tükrözi a karakterét: „Tíz pontot kaptam érte, annak ellenére, hogy jól tudjuk, nincs olyan, hogy tízpontos rutin. De ez volt egy visszavonuló tornász búcsúztatásának módja, és a bírók megadták nekem ezt a megtiszteltetést”.

Vígh szerint az első, aki lemásolta Magyar 1972-es rutinját, egy kínai tornász volt 1981-ben. Az a tény, hogy egy olimpiai döntő ma már elképzelhetetlen a Magyar Utazás nélkül, nagyon jól mutatja, mennyire időtálló volt az innovációja.

Visszavonulása után Magyar állatorvosi diplomát szerzett, és 2011-ben a nemzeti tornaszövetség elnökévé választották, ezt a pozíciót ma is betölti 71 éves korában. 2012-ben a világ halhatatlan tornászai közé választották a sportág megváltoztatásáért. 2015-ben Magyarországon „Az év sportolójának” választották.

: Források: „Az első Vándor” című könyv, és a Virtuális Sportmúzeum.