Srebrenica névváltoztatásáról tárgyalnak

Srebrenica polgármestere, Mladen Grujičić bejelentette, hogy megbeszélések folynak a város névváltoztatásáról, amelyet az ENSZ határozata miatt tartanak szükségesnek. A polgármester szerint a város nevének megváltoztatása pozitívan befolyásolhatja a helyi közösségek kapcsolatait és a város fejlődését.

Grujičić elmondta, hogy a döntés részleteiről a következő héten adnak majd tájékoztatást. A városvezető szerint az ENSZ "szégyenteljes határozata" beszennyezte Srebrenica nevét.

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, egy televíziós interjúban kijelentette, hogy 1995. július 11-én Srebrenicában nem történt mészárlás. Dodik szerint a város névváltoztatását helyi kezdeményezés indította el, és keresik a megoldást a név megváltoztatására.

A Nemzetközi Törvényszék korábban háborús bűncselekménynek nyilvánította a Ratko Mladić vezette boszniai szerb erők által elkövetett több mint 8000 bosnyák civil elleni mészárlást. Az ENSZ Közgyűlése május 23-án határozatot fogadott el, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

A határozat ellen szavazó országok között volt Magyarország is, amelynek döntése miatt a Serbrenicai Anyák Egyesülete szégyenfát állít fel az emlékhelyen. A BALK magazin szerint a magyar ellenszavazat további következményekkel is járhat, például Elmedin Konaković boszniai külügyminiszter tiltakozó jegyzék küldését helyezte kilátásba.

A nemmel szavazó országok között Magyarország mellett olyan államok is voltak, mint Oroszország, Észak-Korea, Kína és Nicaragua.