Pokolian búcsúzik a tavasz, jön a jégeső, a villámok és a viharos szél: az egész országra kiadták a riasztást

Az egész országra kiadott veszélyjelzés szerint zivatarok várhatók, melyekhez viharos széllökések, jégeső és felhőszakadás is társulhatnak.

Délnyugatról érkező csapadékzóna miatt Somogy, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében másodfokú riasztást adtak ki, míg az ország többi részén elsőfokú figyelmeztetést jelentett be a HungaroMet. Pénteken a naposabb időszakok mellett többfelé kell készülni csapadékra, és a délies szél megélénkülhet, de zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. A pénteki nap folyamán a csapadékzóna előterében és magában is egyre több zivatar alakulhat ki, különösen a Dunától keletre és az Észak-Dunántúlon, ahol viharos széllökések (60-80+ km/h), jégeső (1-2 cm) és intenzív csapadékhullás (15-25 mm) is előfordulhat.

A nap későbbi részében, egy hidegfronttal összefüggésben, újabb zivatarok érkezhetnek, amelyek között heves zivatarok is lehetnek. Ezekhez ismételten viharos széllökések (70-90+ km/h), jégeső (1-3 cm) és felhőszakadás (>25-30 mm) társulhat. Az intenzívebb zivatarokra – fokozatosan északkelet felé haladva – a késő esti órákban is számítani kell.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 29 fok között várható, nyugatról kelet, délkelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. Pénteken meleg- és hidegfronti tünetek is jelentkezhetnek, így fejfájás, migrén, görcsös és gyulladásos jellegű panaszok, vérnyomásproblémák és szívpanaszok is előfordulhatnak, valamint nőhet a sztrók és az infarktus kialakulásának kockázata. Záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek asztmatikus panaszok – derült ki az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzéséből.

Szombaton az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, de több helyen várható zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, később a nyugati szél. Zivatarban viharos lökések is lehetnek. Délutánra 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap gomoly- és fátyolfelhők mellett több napsütésre számíthatunk, és csak néhol valószínű zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, nyugati szél. A minimum-hőmérséklet 8 és 15, a csúcsérték 23 és 29 fok között várható.

Hétfőn az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett hosszabb-rövidebb napsütésre is számíthatunk. Sokfelé, akár több alkalommal is előfordulhat zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is kialakul. A délnyugati, majd északnyugati szelet élénk, zivatar térségében erős vagy viharos lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 10 és 17, délután 22 és 29 fok között valószínű.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras