Furgon és taxi ütközött az Erzsébet körúton

Nyolc ember sérült meg egy csütörtök éjjel fél tizenkettő körül történt balesetben, a VII. kerületi Erzsébet körúton, a Dohány utca és a Rákóczi út közötti szakaszon. A BRFK tájékoztatása szerint az ütközés következtében az egyik jármű, egy taxi a járdára sodródott. A balesetben a taxi sofőrje és négy utasa, valamint a kisteherautó három utasa is megsérült.

A kisteherautó sofőrjével szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért őt mintavételre előállították. A baleset miatt a BRFK közúti baleset okozása és járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt indít eljárást.

A katasztrófavédelem közlése szerint az ütköző autók egy kerékpárost is elsodortak, és a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók egy utast kiemeltek az egyik járműből. Győrfi Pál tájékoztatása szerint a baleset sérültjeit helyszíni ellátás után kórházba szállították. A sérültek között három felnőtt súlyos, két felnőtt és három gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.