Kína kihagyja a svájci békekonferenciát, Zelenszkij azonban globális támogatást keres

Kína nem vesz részt az ukrajnai konfliktusról szóló svájci békekonferencián, mivel állításuk szerint nem teljesültek a részvételhez szükséges feltételeik.

A Reuters négy forrása alapján Kína megerősítette, hogy nem fogja képviseltetni magát az ukrajnai háborúról rendezendő svájci békekonferencián. Peking a részvétel visszautasítását azzal indokolta, hogy nem teljesültek a feltételei, többek között az, hogy mind Ukrajna, mind Oroszország részt vegyen a konferencián. Ukrajna nem hívta meg Oroszországot a június közepén esedékes békekonferenciára, amelyen 90 ország jelezte részvételét.

A kínai külügyminisztérium szóvivője, Mao Ning kijelentette, hogy a találkozó előkészületei még mindig messze elmaradnak Kína kérésétől és a nemzetközi közösség általános elvárásaitól, ami megnehezíti Kína részvételét. Kína mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy egy nemzetközi békekonferenciát mind Oroszországnak, mind Ukrajnának támogatnia kell, és minden fél egyenlő részvétele szükséges ahhoz, hogy minden békejavaslatot tisztességes és egyenlő módon vitassanak meg.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter javasolta, hogy Kína rendezzen békekonferenciát, amelyen mindkét érintett fél, Oroszország és Ukrajna is részt vehetne. Vlagyimir Putyin orosz elnök e havi kínai látogatása során azt mondta, hogy Ukrajna felhasználhatja a svájci tárgyalásokat arra, hogy megpróbálja elérni Volodimir Zelenszkij ukrán elnök teljes orosz kivonulásra vonatkozó követelését.

Joe Biden amerikai elnök szintén távol marad a békecsúcstól, mivel egy adománygyűjtő kampányrendezvényen vesz részt ebben az időszakban. Egyelőre nem ismert, ki képviseli majd az Egyesült Államokat a konferencián.

Az amerikai katonai hírszerzés közben új információkat tárt fel az Ukrajna elleni orosz hadműveletek kapcsán. A Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) elemzése szerint Oroszország észak-koreai ballisztikus rakétákat is bevet a háborúban. A DIA jelentése észak-koreai eredetű, szilárd hajtóanyagú rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták elemeit mutatta ki, amelyeket Harkiv megyében találtak. Az elemzés megerősíti, hogy Oroszország Észak-Koreában gyártott ballisztikus rakétákat használt az Ukrajna elleni háborújában. Kim Dzsongun észak-koreai diktátor tavaly szeptemberben tett látogatást az orosz Távol-Keleten, ahol Vlagyimir Putyin elnökkel is találkozott, ami további spekulációkat szülhet az orosz-észak-koreai katonai együttműködés mélységéről.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a The Guardiannek adott interjújában kritizálta a nyugati országokat, mondván, hogy Washingtonnak jobban kellene hinnie az ukránokban. Zelenszkij szerint az oroszok csak röhögnek azon, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel rendelkezik, de nem használhatja azokat oroszországi célpontok ellen, csak Harkiv környékén. Az ukrán államfő hangsúlyozta, hogy szükséges lenne a nagy hatótávú fegyvereket Oroszország belső részein található célpontok ellen is felhasználni, de ezt az amerikaiak egyelőre nem engedik. Zelenszkij hozzátette, hogy Ukrajnának nincs elegendő konvencionális fegyvere ahhoz, hogy felszerelje a tartalékdandárokat, amelyeket az oroszok kiszorítására lehetne bevethetni. Az ukrán elnök szerint irreális volna az oroszokkal való tárgyalásokra hagyatkozni, mivel még egy békeszerződés is csapdának bizonyulhat, és Putyin bármikor felrúghatja azt.

Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a Szingapúrban megrendezendő Shangri-La Dialogue nevű biztonsági konferencián az amerikai és a kínai védelmi miniszter társaságában. Ázsia első számú biztonsági konferenciáján az Ukrajnának nyújtandó biztonsági támogatás lesz az egyik fő téma. A konferencián – amelyet most hétvégén, június 1-jén és 2-án tartanak – ott lesz Lloyd Austin amerikai és Dong Jun kínai védelmi miniszter is. A források szerint Zelenszkij szombaton fog szólni a résztvevőkhöz. A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete által rendezett találkozót 21 éve minden évben megtartják, de 2022 óta már orosz delegáció nélkül.