Internetes csalás 44 áldozattal

Vádat emelt a Marcali Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki 44 embert csapott be azzal, hogy nem létező termékeket kínált eladásra az interneten. A vádlott nyolc hónapon át különböző álneveket használva kínált eladásra merevlemezeket, videokártyákat, fülhallgatókat, valamint motor- és gépkocsi alkatrészeket, miközben valójában nem rendelkezett ezekkel a termékekkel.

A csaló előre kérte a termékek teljes vételárát vagy annak egy részét, továbbá a szállítási költséget is. A sértettek a pénz átutalása után várták a termékeket, de mivel a férfi addig együttműködőnek tűnt, nem fogtak gyanút.

Az ügyészség szerint a férfi által okozott összesített kár 870 ezer forintot tesz ki. Ez az összeg nem térült meg, mivel a vádlott a kicsalt pénzt saját megélhetésére használta fel. A Marcali Járási Ügyészség ezért felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta a férfi számára.