Selena Gomez: Az volt a tervem, hogy 35 évesen örökbe fogadok egy gyereket

Selena Gomez a TIME-nak adott interjújában beszélt arról, hogy ha nem találkozik jelenlegi párjával, Benny Blancóval, akkor egészen más irányt vett volna az élete.

Selena Gomez, aki már egy ideje együtt van zenei producer párjával, Benny Blancóval, a TIME-nak adott interjúban osztotta meg, hogy korábban milyen tervei voltak a magánéletét illetően. Az énekesnő elmondta, hogy öt évig élt egyedül, és bár eleinte nehezen viselte az egyedüllétet, később elfogadta és megalkotta saját tervét. "Öt évig voltam egyedül, és nagyon megszoktam. Sokan félnek az egyedülléttől, és valószínűleg két évig én is kínoztam magam fejben az egyedülléttől, aztán valahogy elfogadtam. Lett egy tervem: hogy 35 évesen örökbe fogadok, ha addig nem találkozok senkivel" – idézte fel Gomez a múltat.

A találkozás Blancóval azonban mindent megváltoztatott számára. Kezdetben csak barátság volt köztük, de később ez átalakult romantikus kapcsolattá. Selena Gomez és Benny Blanco 2023 júniusa óta alkotnak egy párt, és a 2024-es Emmy-gálán már együtt is jelentek meg. Az énekes-színésznőre az év elején talált rá ismét a szerelem, amikor egy közös projekten dolgoztak a zenei producerrel. Gomez azt nyilatkozta, hogy a románcra még csak nem is számított, de azóta boldogabb, mint valaha.