Révész Sándor könyvbemutatója a sztrók után

Botra támaszkodva érkezett Révész Sándor a legújabb könyvének bemutatójára, ahol a dedikálásra is képtelen volt, jelezve, hogy hosszú út áll még előtte a felépülésig.

Kedd este tapsviharban részesült Révész Sándor, amikor bemutatta legújabb könyvét, amely az Ezt én választottam címet viseli. A Blikk korábban számolt be arról, hogy a Generál és a Piramis egykori frontembere két sztrókot követően írta meg az elmúlt 70 év történetét felölelő önéletrajzi művét. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent kötet bemutatóját a budapesti MUZIKUM Klub & Bisztróban tartották, ahol a nézőtér fékezhetetlen tapsviharban tört ki, miután Révész Sándor a színpadra lépett.

Révész Sándor eddig dalokon keresztül mesélt az életről, azonban a könyvében a saját életébe nyújt betekintést, s kendőzetlenül osztja meg olvasóival, hogy a sikerek mellett milyen tragédiák voltak az életében, s azokat hogyan tudta feldolgozni. Az énekes 2022-ben sztrókkal került kórházba, ami miatt azóta többször állt kórházi kezelés alatt.

A bulvár minden árnyalatát kerülte

Az EMeRTon-díjas énekest Vágó Piros rádiós-műsorvezető kérdezte. Révész elmondta, hogy a vele történt egészségügyi megrázkódtatás alatt arra jutott, hogy a felszabaduló idejét kreatívan akarja eltölteni, és úgy döntött, könyvet ír. A közönség hangos nevetésben tört ki, amikor az énekes arról beszélt, hogy a bulvár minden árnyalatát kerülte, miközben tudja, hogy abból sikerkönyvet lehet írni.

Az anyja zokogva hallgatta, görcsöt kapott

Vágó Piros szerint az énekessel nem átlagos dolgok történtek, az általánosnál fajsúlyosabb pakkot cipelt az élete alatt. Révész Sándor elcsukló hangon mesélt arról, hogy az édesanyja milyen drámaként élte meg a szülei korai válását. Az énekes anyukája később egy leszbikus kapcsolatban találta meg a boldogságot, amiről Révész szintén őszintén beszélt.

A történelmi hőskor

Révész Sándor arról is beszélt, hogyan élte meg a hőskort, azaz a Generál és a Piramis együttesekkel a sikereket. Számára a Generál életre szóló iskola volt, és csodálatos emlékekkel gazdagodott. A beszélgetés végén az egészségi állapotáról is szót ejtett. Elmondta, hogy a komfortérzete jó, a párjával sokat utaznak Franciaországba, Spanyolországba és Olaszországba is. Ám izomgyengesége van, ami elmondása szerint nehezen mobilizálható állapot, de nem drámai.

(Borítókép: Révész Sándor önéletrajzi könyvének bemutatóján. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

: Blikk : Index