Ritka, kék szemű kabóca a chicagói kertben

Egy négyéves fiú, Jack Bailey ritka, kék szemű kabócát talált Illinois államban, amely a Magicicada cassini fajhoz tartozik és a XIII-as csoport tagja.

Az Egyesült Államok keleti részén idén tavasszal és nyáron milliárdnyi kabóca kerül a felszínre, melyek többsége vörös szemű, azonban Jack Bailey május elején egy különleges, kék szemű példányra bukkant Wheatonban található kertjükben. A chicagói Field Természettudományi Múzeum szakértői szerint a lelet egy nőstény, és a XIII-as csoport tagja.

A Magicicada nemzetségbe tartozó rovarok 13 vagy 17 évente rajzanak, ezzel csökkentve a ragadozókkal szembeni kockázatot. A XIII-as csoport, amelybe a ritka kabóca is tartozik, 17 évente bújik elő, és idén először fordul elő 1803 óta, hogy a XIII-as és a XIX-es csoport egy időben jelenik meg.

A ritka példányt a Field Múzeumnak ajándékozták, ahol a kutatók megpróbálják majd szekvenálni a DNS-ét, hogy feltárják, mely gének felelősek az egyedi megjelenéséért. A kék pigment valószínűleg egy igen ritka mutáció eredménye.

Jim Louderman, a múzeum munkatársa, aki a XIII-as fészekalj öt időszakos kikelését is megfigyelte, elmondta, hogy ez az első alkalom, hogy kék szemű kabócát lát, és hozzátette, hogy a hasonló egyedek terméketlenek. Chicagótól délre, az Orland Grassland erdőben egy másik kék szemű példányt is megörökítettek.

Gene Kritsky, az ohiói Mount St. Joseph Egyetem szakembere szerint az ilyen kabócák rendkívül ritkák, hiszen az általa idén látott 40 ezer fotóból csupán kettőn szerepelnek, és korábban 500 ezer észlelésből mindössze 2-3 kék szemű egyedet jelentettek.