Lady Gaga elismerte, hogy koronavírusosan lépett fel

Lady Gaga bevallotta, hogy 2022-ben több koncertjén is koronavírusosan állt színpadra, mert nem akarta cserben hagyni a rajongóit, akik szerinte így is kockázatot vállalnak, amikor koncertre látogatnak a pandémia idején.

A WHO 2020 tavaszán hirdetett ki globális egészségügyi veszélyhelyzetet a koronavírus-járvány miatt, amely 2023 májusáig tartott. Lady Gaga Chromatica Ball című turnéja ebben az időszakban, 2022-ben zajlott, amelyhez kapcsolódóan koncertfilmet is forgattak. Az énekesnő egy nemrégiben tartott kérdezz-feleleken beszélt arról, hogy az említett turné során öt alkalommal is COVID-19 fertőzöttként lépett a színpadra.

Lady Gaga elmondta, hogy a döntéséről tájékoztatta csapatát, és lehetőséget adott nekik arra, hogy ha kellemetlenül érzik magukat, ne kelljen aznap fellépniük. Azonban ő maga úgy döntött, hogy végigcsinálja a show-t, mert nem akart csalódást okozni a rajongóknak. "Mindenkivel megosztottam a csapatomban, és megmondtam nekik, hogyha nekik ez kellemetlen, nem kell aznap fellépniük, de én meg fogom csinálni a showt" – magyarázta az énekesnő.

A közönség vegyesen reagált az énekesnő vallomására. Habár voltak, akik támogatták és ünnepelték őt, a Guardian szerint és a 24.hu is kiemelte, hogy a közösségi médián nem mindenki fogadta pozitívan a hírt. Egyesek önzőnek és felelőtlennek nevezték Lady Gagát a történtek miatt, és a posztok az üggyel kapcsolatban már elárasztották a népszerű platformokat.