Volánbusz újítás: készpénzmentes fizetési lehetőség a helyközi járatokon

Régen várt fejlesztés érkezik a Volánbuszhoz: 2023 szeptemberéig a társaság összes helyközi járatán bevezetik a készpénzmentes jegy- és bérletvásárlást. Az első elektronikus fizetési eszközök a Pest megyei tesztüzem után kerülnek fel a buszokra, majd az ország többi részén is folytatódik a telepítés.

A Volánbusz egy korábbi teszt során, 2023. január 30. és február 26. között, Baja és Budapest közötti járatokon vizsgálta a bankkártyás fizetési lehetőségeket. A teszt a Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer keretében valósult meg, amelynek célja az utastájékoztatás, jegyértékesítés és forgalomirányítás hatékonyabbá tétele.

A pozitív tapasztalatok alapján június második felében kezdődik meg a készpénzmentes fizetési lehetőség kiterjesztése, így szeptember végéig összesen 5330 autóbuszon lesz elérhető a POS-terminál.

A fejlesztés Pest megyében kezdődik, és hetente további közel 300 járművön válik majd elérhetővé a készpénzmentes jegy- és bérletváltás. A terminálok használatával bankkártyák mellett fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközökkel – mint például okostelefonok és okosórák – is lehet majd fizetni.

A MÁV-VOLÁN-csoport a fejlesztéstől az utaskiszolgálás gyorsulását és a működési költségek csökkenését reméli. A társaság bízik abban, hogy az elektronikus fizetés bevezetése ösztönözni fogja az embereket a közösségi közlekedési eszközök gyakoribb használatára.