Európai Parlamenti Listavezetők Vitája a Köztévén

Miközben a Várkert Bazárnál több ezren tüntetnek az emberek, és a környéket szinte teljesen lezárták, nagyjából 1000 rendőr biztosítja a helyszínt, a köztévé épületében zajlik az európai parlamenti választások listavezetőinek vitája. A százperces vitát Volf-Nagy Tünde és Németh Balázs moderálja, nézők nélkül.

A vitában részt vevő listavezetők összesen 8 percet kapnak, öt hozzászólás keretében fejthetik ki álláspontjukat. Kezdetben minden résztvevőnek egy perc áll rendelkezésére bemutatkozásra, majd három különböző témakörben oszthatják meg véleményüket. A megszólalási sorrendet a Nemzeti Választási Bizottság által jóváhagyott, a jogszabályok szerint kisorsolt lista és a szavazólapokon szereplő sorrend határozza meg. Az MTVA előzetesen figyelmeztetett, hogy az időkeret túllépése esetén a résztvevők mikrofonját lehalkítják. A vita témái között szerepel az Európai Unió védelme és biztonsága, a migráció és menekültügy, valamint a mezőgazdaság, illetve a demokrácia és jogállamiság kérdésköre, amelyek közül a harmadik témakörben választhatnak a listavezetők.

A Blikk szöveges formában közvetíti a vitát, amelyet a Várkert Bazárnál zajló tüntetéssel párhuzamosan rendeznek meg. A választási vitát 18 év után először élőben adja a köztévé, melyet az M1-en lehet követni. Tizennyolc év kihagyás után rendezett választási vitát a közmédia csütörtök este a Várkert Bazárban. Az összesen száz perces műsorban minden olyan párt képviseltette magát, amelyiknek sikerült listát állítania az európai parlamenti választásra – igaz, nem mindenki a listavezetőt küldte.

Az RTL műsorvezetője, Lilu, aki az utóbbi időben egyre több társadalmi és közéleti témában mondja el véleményét, és nem fél bírálni a kényes helyzeteket, megszólalásokat és viselkedéseket, az Instagram-történetében frappánsan reagált a vitára: "Szerintem 5 éve nem kapcsoltam ide, de eskü, jól mulatok…" – kommentálta a megszólalók kijelentéseire.

A résztvevőknek összesen 8 percük volt bemutatni programjukat, kritizálni egymást vagy csak simán beszólni vitapartnereiknek, a rendelkezésre álló időkeretet egy-két kivételtől eltekintve sikerült is tartaniuk a politikusoknak. Ha lemaradt volna, ebben a cikkünkben olvashatja vissza, hogyan zajlott az esemény, mi pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogyan látták önök a vitát.