Polgár Tünde újabb szemműtéten esett át

Több hónapnyi távollét után Polgár Tünde és férje, Árpi hazatértek Magyarországra, és az üzletasszony első útja egy budai klinikára vezetett, ahol ismét szemészeti beavatkozáson esett át.

Polgár Tünde gyerekkora óta küzdött szemproblémákkal, és korábban nem látott rendesen. Egy magyar orvosnak köszönhetően, aki 2021 őszén megoperálta, tifokális lencse került a szemlencséje helyére, ami lehetővé tette számára, hogy újra tökéletesen lásson. Azonban másfél hónappal ezelőttig tartott csak a javulás, mivel utóhályog alakult ki a beültetett lencsén. "A fényben egyáltalán nem láttam, és máshol is olyan volt, mintha egy tejüvegen keresztül kukucskálnék" – nyilatkozta Tünde egy lapnak.

Floridában azonnal felkeresett egy orvost, de a hályog eltávolítását végül Magyarországon végezték el. "Az itthoni orvosomban bízom, aki az előző műtétet is végezte. Bementem, megvizsgáltak, kaptam egy tágító szemcseppet, majd piros fényeket láttam, pár perc múlva pedig már végeztünk is" – mesélte Tünde. Hozzátette, hogy nincsenek kirívó mellékhatások, bár még vannak amőbák a szeme előtt, de a látása fokozatosan tisztul.