Sárfolyam miatt menekítették a gyerekeket Zalalövőn

Zalalövő városát hatalmas esőzés sújtotta, ami olyan mértékű sárfolyamot indított el, hogy a helyi iskolában rekedt gyerekeket is ki kellett menekíteni.

Kedd délután Zalalövőn mintegy 60 milliméter eső hullott le rövid idő alatt, ami túlterhelte a város csatornarendszerét, így az utcák sárfolyammá változtak. Gyarmati Antal polgármester azonnal az iskolához sietett, ahol az RTL-nek nyilatkozva elmondta, hogy a legtöbb gyermek szerencsére már távozott az intézményből, de körülbelül 10 gyermek még az iskolában tartózkodott.

Ezeket a gyerekeket raklapok segítségével, illetve a kerítésen átemelve menekítették ki, hogy biztonságban eljuthassanak a szüleikhez és az autóbuszhoz. A Zalalövői Városi Önkéntes Tűzoltók Egyesületének elnöke szerint az áradás következtében mintegy 1500 négyzetméter területen rakódott le a sarat és hordalék, helyenként akár 10 centiméter vastagságban. A tisztítási munkálatok összesen 5 órán át tartottak a térségben.