Azahriah történelmi stadionkoncertje és a menedzser hálája

Azahriah menedzsere, Tóth Gergely hosszú Facebook-bejegyzésben fejezte ki háláját a múlt hétvégi, három Puskás-stadiont megtöltő koncertsorozatért, amelyet "példátlan" sikernek nevezett.

Tóth Gergely a bejegyzésében kiemelte, hogy a koncertsorozat megvalósítása során rengeteg jószándékú és tisztességes emberrel dolgozhattak együtt, és büszke arra, hogy az egész projektet "ügyeskedés, feketézés, mutyizás" nélkül hozták tető alá. A menedzser szerint a koncertsorozat sikere a közös munka eredménye, és köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a megvalósításban.

A koncert ötlete kezdetben nem talált támogatást. 2023 januárjában, amikor először merült fel a stadionkoncert gondolata, a Puskás Aréna programszervezője, Orbán Balázs elutasítóan reagált, mondván: „Ezt felejtsétek el.” Tóth szerint Orbán segítőkészen magyarázta el, hogy a kiadások nullpontja körülbelül 30-35 000 ember, és ha kevesebben vásárolnak jegyet, akkor jelentős veszteség keletkezhet. Ekkor még úgy tűnt, hogy a tervet el kell engedniük.

Azahriah azonban folyamatosan növelte népszerűségét, és több helyszínt is meghódított, a MONYO Landtől kezdve a Parkon át a Szigetig, egészen a Papp László Budapest Sportarénáig. A Puskás Aréna azonban még mindig túl nagy kockázatnak tűnt, ezért először a Groupama Arénát választották köztes megoldásként. Végül a Broadway szervezői és a Hungária visszatérésének híre győzte meg őket a stadionkoncert megrendezéséről. A két produkciót egymás után lehetett időzíteni, így valamelyest a költségek is csökkenhettek.

A jegyértékesítés során Tóth Gergely izgalmakat és eufóriát is átélt, különösen amikor a jegyrendszer összeomlott a nagy érdeklődés miatt, majd amikor az első két koncertre minden jegy elkel egy-egy nap alatt. A harmadik koncertnél már inkább a felelősség érzése dominált benne, tudatában annak, hogy egy határt léptek át. Hangsúlyozta, hogy magyar előadó korábban sosem adott el ennyi jegyet.

A menedzser köszönetet mondott a produkcióban részt vevő rengeteg embernek, és kiemelte, hogy a műsort a legtöbb komment világszínvonalúnak nevezte. Tóth Gergely szerint ez az egész csapatnak nagy elismerés, és büszkék lehetnek a munkájukra.

A bejegyzés végén Tóth Gergely köszönetet mondott Azahriahnak, aki a koncertsorozat utolsó napján a Supermanagement nemrég elhunyt társalapítójának, Ferich Balázsnak ajánlotta a koncert végét. A menedzser szerelmes üzenetet is küldött az előadónak: „Szeretlek. Megcsináltuk, bazmeg!”. Azahriah és a csapata a lehető legnagyobb show-t szerette volna megcsinálni, méltóak akartak lenni a történelmi pillanathoz, és szerették volna, ha a közönség büszke lehet arra, hogy ez egy olyan magyar produkció, amely a nemzetközi színtéren is megállná a helyét.

A koncertsorozatot látogatók között volt Lilu is, aki a 15 éves fiával együtt élvezte az előadást. A műsorvezető elismerően nyilatkozott Azahriah tehetségéről és intelligenciájáról, kiemelve, hogy az énekes határozottan képes állást foglalni társadalmi kérdésekben, és véleményvezérként jó hatással van az új generációra. Lilu szerint Azahriah más utat járt be a sikerig, mint amit korábban a popzenészeknél megszokhattunk, és mint szülő is örömmel látja, hogy a fiatalok ilyen pozitív példaképeket követhetnek.

(Borítókép: Azahriah koncert a Puskás Arénában. Fotó: Tövissi Bence / Index)