Emlékezünk még? 47 évvel ezelőtt debütáltak a magyar népmesék

Közel fél évszázada, hogy bemutatták a legendás magyar népmesesorozatot, melynek minden egyes képkockáját máig imádjuk.

A Magyar népmesék sorozat olyan mély nyomot hagyott a gyerekkorunkban, hogy felnőttként is lelkesedéssel tekintünk vissza a részekre, amikor csak lehetőségünk nyílik rá. A sorozat sikere abban rejlik, hogy minden részlete tökéletes összhangban van.

A mesék bevezetője különösen kedves számomra, amely a Gryllus testvérek által komponált furulyajátékkal kezdődik. Gryllus Vilmos a Duna Család-barát című műsorában mesélt arról, hogy több szignáltervvel érkeztek Kecskemétre, de az első bemutatott dallamot azonnal elfogadták.

Szabó Gyula egyedi hangja, amely szeretetet sugárzott, szintén meghatározó eleme lett a sorozatnak. Kezdetben több mesélő is volt, mint például Bánhidi László, Tolnay Klári, Avar István és Molnár Piroska, de Szabó Gyula hamar a sorozat szinonimájává vált. Az 1977-es bemutató után, ahol még csak két részben hallhattuk, 1978-ban már nyolc epizódban ő mesélt, és ez egészen 2011-ig így is maradt.

A sorozat nem csak a mesélők és a zene miatt vált népszerűvé, hanem a történetek és a rajzok miatt is, amelyek nemzetközi sikert is arattak. Az arab országoktól kezdve az Egyesült Államokon át Ausztráliáig és Kínáig ismertté vált, sőt, még a Vatikán is megvásárolta a jogokat.

Íme, a sorozat kedvenc részei, amelyeket a 47. évforduló alkalmából érdemes újranézni:

1. A kőleves

2. A két koma

3. A csillagszemű juhász

4. Az égig érő fa

5. A katona szerencséje