Új szabályok a külföldi közlekedési szabálysértésekkel szemben és az elektronikus ügyintézés fejlődése

Az Európai Parlament új szabályokat fogadott el, amelyek megnehezítik a külföldön elkövetett közlekedési szabálysértések következményeinek elkerülését, akár egy évvel a szabályszegés után is megérkezhet a bírságcsekk.

570 szavazattal, 36 ellenében és 24 tartózkodás mellett elfogadott szabályok célja, hogy a nemzeti hatóságok közötti automatizált információcsere és kölcsönös segítségnyújtási eljárások révén hatékonyabban lehessen azonosítani a szabálysértőket és kikényszeríteni a pénzbírságok megfizetését. Eddig a külföldi járművezetők által elkövetett szabálysértések mintegy 40 százaléka maradt következmények nélkül.

A szabályok bevezetésének fő célja, hogy 2019-hez képest 2030-ra a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak és súlyos sérültjeinek száma a felére csökkenjen, és 2050 után már senki ne haljon meg közlekedési balesetben. A leggyakoribb szabálysértések, mint a sebességtúllépés, ittas vezetés és a piroson áthajtás mellett, új szabálysértések is bekerültek a határokon átnyúlóan üldözendő cselekmények közé, például a cserbenhagyás és a segítségnyújtás elmulasztása.

Magyarország a Salzburg Fórum keretében aktív szerepet vállalt a közlekedési jogsértések felderítésében és a szankciók érvényesítésében, és már korábban megállapodást kötött Bulgária, Horvátország és Ausztriával a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető jogsértések határon átnyúló végrehajtásának elősegítéséről.

Ellen Townsend, az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács politikai igazgatója szerint az Európai Unión belüli mozgás szabadsága nem jelentheti a gyorshajtás és az ittas vezetés szabadságát. A jogszabály még nem lép azonnal hatályba, mivel be kell építeni a 27 uniós tagállam nemzeti jogába. A tagállamoknak, miután az Európai Tanács jóváhagyja az új szabályokat, 30 hónapjuk lesz a végrehajtásra való felkészülésre.

A Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) az Európai Parlament és az Európai Tanács már életbe lépett rendeletével összhangban elérhetővé tette a Digitális Állampolgár applikációt, amelynek célja, hogy hatékonyabbá tegye az elektronikus ügyintézést az állampolgárok számára, hosszútávon pedig kiváltsa a fizikai iratokat.

Az androidos és iOS-alapú mobilokra letölthető alkalmazást szeptembertől lehet aktiválni, a regisztrációt viszont már most is el lehet végezni. Az alkalmazás több lépcsőben fog fejlődni, és a szeptemberi induláskor még csak korlátozott funkcionalitással fog bírni, de már lehetővé teszi a személyazonosság igazolását rendőrségi igazoltatáskor, a személyes adatok és okmányok egy helyen történő kezelését, valamint az állami weboldalakra és alkalmazásokba való bejelentkezést jelszó nélkül.

A tervek szerint a Digitális Állampolgár alkalmazás 2025 második felétől már bankok, közműszolgáltatók és egyéb szolgáltatók weboldalaira is bejelentkezhetünk a segítségével, és 2026-ra várhatóan minden közigazgatási ügyet el lehet majd intézni az alkalmazásban. Az appot a Google Play Áruház adatai szerint már több mint tízezren töltötték le. Jövő év végére pedig már teljesen kiválthatjuk vele a fizikai okmányainkat és a gépjárművünk adásvételi folyamatát is online végezhetjük el az appal.