Kína titokzatos űrrepülője újabb objektumot bocsátott ki

A Senlung nevű kínai űrrepülő, amely már több mint 165 napja van az űrben, ismét egy rejtélyes tárgyat bocsátott ki magából. Az Amerikai Egyesült Államok Űrhadereje által 59884/2023-195G jelzéssel ellátott objektum funkciójáról egyelőre nincsenek információk.

A titokzatos űrjárművet 2023 decemberében indították harmadik küldetésére, és már az indulás hónapjában hat azonosítatlan tárgyat engedett ki magából, most pedig, május 24-én ismét egy objektumot bocsátott ki. Jonathan McDowell asztrofizikus szerint az újonnan kibocsátott tárgy lehet egy szubműhold vagy egy olyan berendezés, amelytől az űrrepülő leszállás előtt megválik.

Kína az űrrepülővel kapcsolatos információkat szigorúan titokban tartja, így semmilyen fényképet vagy leírást nem közöltek róla. A szakértők azonban úgy vélik, hogy a kínai eszköz sokban hasonlíthat az amerikai hadsereg X-37B nevű titokzatos gépéhez.

A Senlung küldetésének célja nem ismert, de felmerült az a feltételezés, hogy az űrrepülő rendelkezhet műhold-eltávolító eszközzel, például egy robotkarral. Amennyiben ez igaz, a gép fő feladata lehet a műholdak megjavítása vagy az űrtörmelékek begyűjtése. Nem zárható ki azonban, hogy katonai célokra is használják.

Az Interesting Engineering megjegyzi, hogy a Senlung az indítását követően is kibocsátott hat objektumot, és ezek valamiért pont Amerika felett pittyegtek a legjobban.

(Cikkünk nyitóképe illusztráció, a szintén kínai Hosszú Menetelés 7 hordozórakéta korábbi a indítása látható rajta. A Senlung űrjárműről nem adtak ki fotót.)