Jótékonysági gála a József Attila Színházban

A Színházi Dolgozók Szakszervezete hetedik alkalommal szervez jótékonysági gálát, melynek teljes bevételét a nehéz helyzetbe került színházi dolgozók megsegítésére fordítják.

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) idén ünnepli alapításának százötödik évfordulóját, és ebből az alkalomból hetedszer rendezik meg a jótékonysági gálaestet. A rendezvény célja, hogy támogatást nyújtsanak azoknak a színházi dolgozóknak, akik egészségi állapotuk vagy más okok miatt nehéz helyzetbe kerültek.

Az eseménynek a József Attila Színház ad otthont június 5-én, szerdán. A gálán olyan neves művészek lépnek fel, mint Bodrogi Gyula, Császár Angela, Peller Károly, valamint a Magyar Állami Népi Együttes. A fellépők honoráriumukról lemondva segítik a rászoruló kollégáikat.

A színházi szakma nehézségei és veszélyei a közelmúlt eseményei, mint például a Nemzeti Színházban történt baleset és Tompos Kátya sorsa kapcsán kerültek a figyelem középpontjába, rámutatva arra, hogy a nyugdíjazás időszakában a művészek gyakran kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. A SzíDoSz ezért szociális védőhálót is kínál tagjainak, de ehhez a nézők támogatására is szükség van. Makranczi Zalán és Peller Károly a Reggeli műsor vendégeiként beszéltek a gálaest fontosságáról, és arról, hogy a magyar színészek túl vannak terhelve, gyakran időt és energiát nem kímélve dolgoznak a semmiért.

A gálaesten a közönséget változatos műsor várja, többek között vers, próza, operett- és musicalrészletek, tánc és zene. A színpadon Esztergályos Cecília, Nemcsák Károly, Mészáros Árpád Zsolt, Kubik Anna, Hegedűs D. Géza, Voith Ági, Sasvári Sándor és a Fővárosi Nagycirkusz artistái is megjelennek. A műsorvezetői feladatokat Kökényessy Ági és Kautzky Armand látják el, a rendező pedig Mihályi Győző.

A jótékonysági célú eseményre a szokásos jegyeken kívül 15 ezer forintos támogatói jegyek is kaphatók, melyekkel további segítséget nyújthatnak a nézők a rászoruló színházi dolgozóknak. Makranczi Zalán a Reggeliben kitért arra is, hogy egy barcelonai konferencián külföldön szabályosan "körberöhögték" a magyar színészek fizetését, és hogy gyakorlatilag olyan, mintha a magyarok ezt hobbi szinten űznék. A SzíDoSz új ügyvezető elnökségét Savanyu Gergely vezeti, aki a soproni Petőfi Színház színművésze, és programjában első helyen az érdekképviseleti funkció megerősítését tűzte ki célul.