Gyászol a zenevilág: Elhunyt Doug Ingle

A zenészvilág egyik ikonikus alakját, Doug Ingle-t veszítette el, aki 78 éves korában távozott az élők sorából. Fia, Doug Ingle Jr. szívhez szóló szavakkal emlékezett meg édesapjáról.

Doug Ingle, az Iron Butterfly együttes frontembere 78 éves korában hunyt el. Halálának körülményei egyelőre ismeretlenek, de a hírt fia, Doug Ingle Jr. megrázó üzenetével erősítette meg. "Köszönöm, Apa, hogy az édesapám, a tanárom, a barátom voltál. A becsben tartott, szeretetteljes emlékeinket magammal viszem az életutamon" – búcsúzott el tőle.

A Nebraskában született és San Diegóban felnőtt zenész 1966-ban alapította meg az Iron Butterflyt. Két évvel később jelent meg az együttes első albuma, a Heavy, majd ugyanebben az évben debütált a 17 perces "In-A-Gadda-Da-Vida" című daluk, amelyet állítólag a zenész bortól ittas állapotban írt. A dal óriási sikert ért el, 140 hétig szerepelt az amerikai sikerlistán, és több mint 4 millió példányban kelt el. Doug Ingle két további album elkészítése után 1971-ben hagyta el a zenekart.