Veszélyes lehet az egy nap alatt megszerezhető hajóvezetői jogosítvány

Hajóra sem lépnek, gyakran így szereznek külföldön, elsősorban Horvátországban jogosítványt a kishajózók, amely óriási veszélyt rejthet magában nemcsak saját, hanem mások életére is – nyilatkozták lapunknak több, képzéssel foglalkozó társaság vezetői.

Letartolta és széttépte a szállodahajó azt a kishajót, amelynek utasai egy buliból tartottak haza, amikor balesetet szenvedtek május közepén a Dunán, Verőce közelében. Egyetlen férfi jutott csak ki a partra. Fonyódnál például csaknem egy évvel ezelőtt egy vitorlás borult fel, ahol két idősebb férfi került bajba, azonban a mentőmellényük megmentette az életük. Ezen esetek után sokakban merülhetett fel kérdésként a vízi közlekedési szabályok és biztonság helyzete Magyarországon. Szakmabeliek szerint egyre inkább probléma, hogy rendkívül könnyen lehet vízi jogosítványhoz jutni. Hevesi Marcell Zoltán, a VízenJó Kft. ügyvezetője szerint gyakori, hogy a magyar állampolgárok külföldön szereznek jogosítványt, például Horvátországban. Az ügyvezető elmondása szerint a horvátországi jogosítvány adott esetben egynapos képzés keretében folyik, amely a horvátok turisztikai érdekeit szolgálja, és a horvát gazdaság teljesítményének növekedése is mutatja, hogy a turizmus jelentős szerepet játszik az országban. Azonban már a horvátok is kezdik felismerni, hogy a könnyen megszerezhető jogosítványnak lehetnek buktatói.

A tolmács vizsgázik helyettük

A külföldi jogosítvány megszerzése aggályos lehet, mert a képzésben résztvevők keveset, vagy egyáltalán nem ülnek például vitorlásba. Gyakori, hogy szervezett út keretében egy kisbusszal leviszik az embereket vagy saját maguk utaznak el Horvátországba, ahol délelőtt folyamán egy alap elméleti képzésen vesznek részt. Gyakran csak annyira jut idő, hogy mit jelent ,,a piros és a zöld lámpa", a lényeg, hogy a vizsgázónak aláírják, megszerezzék a papírt. Hevesi Marcell szerint, aki nem alkalmas a vezetésre, annál előírható, hogy prezentálnia kell egy ki és beállást a kikötőhelyre.

Mi a helyzet itthon?

Magyarországon leginkább online e-learning felületen tanulják meg a tanulók az elméleti anyagokat. A vizsgát a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont vizsgára kijelölt tanteremében abszolválhatják a tanulók, ezt követően gyakorlati képzésen vesznek részt. Négy napot tartanak a tanulóknak, illetve vizsga előtti gyakorlónapot is biztosítanak számukra. Hevesi Marcell Zoltán szerint a fokozatosság elvét betartva tanulnak hajózni, ahogyan az autóvezetés során.

Egyes hajósiskolák horvát cégekkel összefognak, erősítette meg Nánási Balázs, a Nánási Sailing vezetője is. Elmondta, hogy őket is megkeresték többen külföldről, hogy kössenek egy szerződést és a tanítványaiknak megszervezik a vizsgát.

Döntött az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság 2022. június 21-én megsemisítette azt a rendeletet, miszerint horvátországi lakhelyhez vagy horvát állampolgársághoz köti a Horvátországban kiállított belvízi és tengeri hajó jogosítvány elfogadását. Az ügy kirobbanása abból adódott, hogy egy motoros kishajó vezetőjét – aki a hajó tulajdonosa volt és magyar állampolgár, magyarországi lakó-és tartózkodási hellyel rendelkezett – a vízi rendőrök ellenőrizték a Tisza-tavon, amikor bemutatta a Horvátországban megszerzett hajóvezetői engedélyét, majd szabálysértés miatt büntetést kapott. Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a lakóhelyre vonatkozó szabályozás nem felel meg a tárgyilagos mérlegelés szerinti észszerű különbségtétel követelményének.

Közlekedési szabályok megszegése

A Büntető Törvénykönyvben a közlekedési szabályok megszegése gyűjtő tényállás, amely a vízi, vasúti vagy légi közlekedés szabályainak megszegését foglalja magába. Pinczés Ferenc, ügyvéd szerint elegendő egy szabályszegés, ami tényállásszerű lehet. Aki a közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Zéró tolerancia a vízi közlekedés során

Sem alkohol, sem pedig egyéb bódító szer hatása alatt nem lehet vezetni vízijárművet. Aki alkoholos befolyásoltság vagy más bódító szer hatása alatt vezet vízijárművet, az vagy járművezetés ittas állapotban vétségét követi el vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségét.