Itt találkozik az új generáció az anonim függők klubjával

Nincs mit tenni, a Bring Me The Horizon nem bír magával. Az elmúlt években minden konvencióval szakított a banda, ami új lemezüknél sincs másként. A metalcore egyik legismertebb neve már évek óta nem korlátozza magát csupán a dallamos refrének és üvöltött breakdownok keverékére. A sokszínűséget új kiadványuknál is hozták.

A mostani lemezük a 2020-as Post Human: Survival Horror egyfajta folytatása. Oliver Sykes énekes már akkor belengette, hogy négy darab Post Human előjelzésű EP-t tervez a banda kiadni sorozatként az elkövetkező években, mivel elegük van az albumokból. Az első kiadványra kilenc dalt hozott össze a csapat, a mostani pedig a maga 16 trackjével már ezen is túltett.

A majd egyórás játékidejű album az eddigi egyik legszélesebb skálán mozgó BMTH lemez.

A mostani kiadást többéves készülődés előzte meg, hisz az első beharangozó dal már 2021-ben megjelent. Eredetileg tavaly ősszel debütált volna a korong, azonban ezt eltolták, és most, 2024. május 24-én be is csapódott a banda hetedik stúdiólemeze, a POST HUMAN: NeX GEn.

Rejtett koncepció

Ilyen alkotás volt a múltban a Pink Floydtól a The Wall, a The Beatlestől a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band, az Avenged Sevenfoldtól a The Stage, vagy most a Post Human: NeX GEn.

Oliver Sykes úgy fogalmazott a mostani lemezről és a Post Human sorozatról, hogy ez egy valódi konceptalbum, teljes narratívával, amely kapcsolódik az első kiadványhoz, azonban a benne lévő koncepció rejtve van, mélyen eltemetve.

A titkosított üzenetek a lemezborítókon, a dalcímekben és a dalszövegben is megjelennek, de hogy ezekkel pontosan mit szeretne üzenni a banda, azt már nem olyan könnyű megfejteni.

Tudatos keverék

Zenjét tekintve az album rengeteg stílust kever, többek közt a metalcore-t, post-hardcore-t, post-grunge-t, nu metal-t, trap-et, elektronikus zenét és egyéb alternatív elemeket.

Túl titkos

A tartalmi részben rejlő negatívum, hogy a koncepcióalbumtól az ember nem csupán a zenei folytonosságot várja. Mivel számos tartalmi kapcsolódást direkt rejtve helyezett el a csapat a dalokban, így a koncept-élmény nem jön olyan egyértelműen és intenzíven.

A mostani lemezt hat dal előzte meg, amiket kedvcsinálóként dobtak ki.

Ezek sorrendben a DiE4u (2021), a sTraNgeRs (2022), a LosT (2023), az AmEN! (2023), a DArkSide (2023) és a Kool-Aid (2024). Az AmEN!-ben Lil Uzi Vert, Daryl Palumbo és a Glassjaw működtek közre, azonban a lemezen feltűnik még az Underoath és AURORA neve is.

Összességében a Bring Me The Horizon új lemeze egy sokszorosan átgondolt, jól felépített, öncélúságot nélkülöző alkotás, amely rengeteget adhat a hallgatónak, ha nyitott az ember stílusoktól függetlenül.

Miközben számos olyan alkotó zeneiségét és stílusát felidézik, akár 21 Pilots vagy a Linkin Park, megtartottak annyit az eredendően nekik tulajdonított zenei világból, hogy maguk maradhassanak, csak kicsit másképp – egyfajta belső evolúció.

7.8/10