Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar egészségügyi és hidrogén fejlesztéseket

Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy Magyarország és további öt tagállam összesen akár egymilliárd euró értékben támogassa az egészségügyi ágazatban megvalósuló, közös európai érdeket szolgáló projektet, valamint egy másik, hét tagállam által előkészített hatalmas hidrogén projektet 1,4 milliárd eurós állami forrással, amely további 3,3 milliárd eurónyi magánforrást fog mozgósítani.

A keddi brüsszeli bejelentés értelmében az egészségügyi projekt, mely az IPCEI Med4Cure nevet viseli, az egészségügyi unió célkitűzéseinek megvalósítását szolgálja. A kezdeményezés célja, hogy elősegítse az innovációt és a kutatást, valamint támogassa az egészségügyi termékek piaci bevezetését és a gyógyszergyártás innovatív folyamatait.

A projektet Belgium, Franciaország, Magyarország, Olaszország, Szlovákia és Spanyolország jelentette be közösen. A tagállamok által nyújtott támogatás mellett további 5,9 milliárd eurónyi magánberuházást is remélnek, amely a projekt keretében megvalósuló 14 innovatív projektet fogja elősegíteni.

A magyar részvétellel megvalósuló projektek között szerepel a Richter Gedeon Nyrt. és a BioTalentum Kft. is, melyek a 13 vállalkozás között vannak, akik a tagállamokban valósítanak meg különböző fejlesztéseket.

A teljes projekt 2036-ra zárul le, azonban az egyes projektek és vállalkozások ütemterve eltérő lehet. A részt vevő tagállamok szerint a kezdeményezés hatezer munkahelyet hozhat létre közvetlen és közvetett módon.

Az Európai Bizottság az uniós állami támogatási szabályok értelmében jóváhagyta a negyedik közös európai érdeket szolgáló fontos projektet (IPCEI), amely a hidrogén-értékláncban a kutatást, az innovációt és az első ipari alkalmazást támogatja. Az "IPCEI Hy2Move" elnevezésű projektet hét tagállam közösen készítette elő és jelentette be: Észtország, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Szlovákia és Spanyolország. A projekt hozzájárul ahhoz az uniós célkitűzéshez, hogy a mobilitási és közlekedési ágazatból származó kibocsátásokat 90%-kal csökkentsék annak érdekében, hogy az EU 2050-re klímasemlegessé váljon. A hidrogén üzemanyagként való használatának előmozdításával hozzájárul az európai zöld megállapodás, az EU hidrogénstratégiája és a fenntartható és intelligens mobilitási stratégia célkitűzéseinek megvalósításához is.