A Tesla visszavonulót fújt a Toyota-nál nagyobb terveivel kapcsolatban

A Tesla nem tartja már céljának, hogy 2030-ra évi 20 millió járművet gyártson, ami korábban meghatározó része volt a vállalat előrejelzéseinek. Elon Musk túlzottan optimista tervei a legutóbbi hatásjelentésben már nem szerepelnek.

A Reuters szerint a Tesla saját vállalati hatásjelentése alapján feladta azt a korábban többször is hangoztatott célkitűzését, hogy 2030-ra évi 20 millió járművet gyártson. Elon Musk, a cég vezérigazgatója 2020-ban jelentette be ezt az ambiciózus tervet, amely szerint a Tesla az évtized végére kétszer annyi autót fog forgalmazni, mint a Toyota, a világ legnagyobb autógyártója. A célkitűzést 2021-ben és 2022-ben is megerősítette a vállalat hatásjelentéseiben.

Musk korábban úgy vélekedett, hogy a Tesla évente akár 50 százalékkal is képes lesz növekedni, ami egy időre "tarthatónak tűnt", különösen miután a Model Y a tavalyi évben a világ legkelendőbb autójává vált. A Tesla a növekedési cél eléréséhez egy új, megfizethetőbb modell, a Model 2 piacra dobását is tervezte, amely egy másik, ugyanazon platformról származó modellel kombinálva évi ötmillió darabbal növelte volna az eladásokat.

Azonban a Tesla nemrégiben stratégiai irányváltást hajtott végre, és úgy tűnik, hogy eltávolodik az elektromos autók piacától. A vállalat nem tervezi a korábban beharangozott, 25 ezer dolláros (9 millió forintos) olcsó modell piacra dobását, ehelyett a robotizált autókra és a mesterséges intelligencia által uralta termékekre koncentrál. Musk jelenleg az Optimus humanoid robotban látja a jövőt, amelyet egy hatalmas potenciállal rendelkező projektnek tart, és amelyen rengetegen dolgoznak. Más autógyártók, mint például a BMW vagy a Mercedes is hasonló lépéseket tesznek, egyre nagyobb szerepet szánva ennek a technológiának.

A Tesla érezhetően reagál arra is, hogy az elektromos autózás kezdeti felfutása után a piaci növekedési görbék ellaposodnak, így a vállalatnak változtatásokra van szüksége, ha nem akar kizárólag az elektromos autók értékesítésétől függni.

A Tesla tavaly 1,8 millió járművet adott el világszerte, ami új rekordot jelentett a cég számára. Az idei év azonban kevésbé ígéretes: az elemzők szerint nem valószínű, hogy újabb rekordot állítanak fel, miután az első negyedévben 386 810 autót szállítottak le, ami 8,5 százalékos csökkenés a 2023-as év azonos negyedévéhez képest.