862 lóerő talán már elég lehet az új Ford Mustangban

Itt a megoldás azok számára, akik elégedetlenek az új Mustang 5 literes V8-as motorjának 450 lóerő körüli produkciójával.

A Ford nemrégiben kezdte meg az új Mustang magyarországi forgalmazását, a 446 lovas alapmodell 24,1 millió forinton nyit, a 454 lóerős Dark Horse pedig minimum 28,8 millió forint kifizetését követően vezethető haza.

Akadhatnak azonban olyanok, akik ennél jelentősen nagyobb teljesítményre vágynak, számukra készült a Hennessey vadonatúj tuningmodellje. Az 5 literes V8-as szívó benzinmotorra egy méretes kompresszor került, melynek köszönhetően a teljesítmény nem kevesebb, mint 862 lóerőre növekedett.

A 880 Nm-es csúcsnyomatékú megvadított Ford Mustang Dark Horse mintegy 3,2 másodperc alatt pattan fel álló helyzetből 100-as tempóra, vagyis 0,5 másodperccel rövidebb idő alatt, mint az alapmodell.

Az egyelőre ismeretlen árú, tízfokozatú automata és hatfokozatú kézi váltóval egyaránt rendelhető tuningolt Mustangra 3 év, illetve 36 ezer mérföld garanciát vállal az amerikai cég.