Bukovári Harsona

„Bukovári van!” – kajak ezt ugatja a várban az ipse, aki nem csipázza a fővárost vezető ürgét! De a reggeli hírlevelünket (ami csak az egyik a sok közül) inkább a szokásos hangnemben írom meg, hogy mindenki megértse. De előtte is van négy kiemelt anyag a 444 címlapjáról:

Buda Péter szerint a magyar külpolitikai stratégiát az orosz célkitűzésekhez igazították, és jóval egyszerűbb egy magyar külügyi informatikai rendszerbe behatolni, mint a Pentagonba kémet telepíteni. A litván külügyminiszter szerint az EU-nak megoldást kell találnia rá, hogy a magyar kormány ne akadályozhassa tovább az uniós külpolitikát.

Mit üzen a Fidesz azzal, hogy most már következetesen Novák-ügyként hivatkozik a kegyelmi ügyre? Miért ment neki Lázár János a volt köztársasági elnöknek? Erről beszélt Rényi Pál Dániel, aki cikket írt Orbán és Novák konfliktusának hátteréről. Az ügyvédi kamara megdöbbent azon, hogy Dobrev Klára köztörvényes bűnözőnek nevezte Sulyok Tamást. Kapu Tibor lesz a következő magyar űrhajós: a 32 éves Kapu eddig főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott, a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz.

Magyar Péter szerint az EU a jogállamisági eljárással Orbánnak segít, a magyar embereknek árt, és a Tisza Párt alelnöke az EP-be biztosan nem ül be, de a fővárosi közgyűlésről még nem döntött. Gyurcsány minden eddiginél keményebben szállt bele Magyar Péterbe: legújabb posztjának vezérfonala egy piramisjátékos hasonlat, nem sokkal azután, hogy Magyart egyik embere miatt piramisjátékkal támadta be a Fidesz-média. A lakosságszámhoz viszonyítva toronymagasan nálunk költik a legtöbbet Facebook-hirdetésekre az EP-választás előtt: a magyarországi facebookos kiadásokat abszolút értékben is csak a 8× népesebb Németország költései előzik, a Megafon és a Fidesz több pénzért hirdet, mint sok országban az összes politikai hirdető együttvéve.

Több mint 700 ezer magyarországi születésű magyar él tartósan külföldön: a 2010-es években megugrott a számuk, de a brexit miatt mostanra már nincs jelentős elvándorlás. Milliárdos összeget bukott tavaly a repülőtéren a NER kedvenc takarítója, sőt idén közel 1 milliárdot kell beletennie a cégbe, ami szinte képtelen nyereséget termelni. 5000 forint lesz a sátoraljaújhelyi Nemzeti Összetartozás Hídjára a belépő: az üveghíd kivitelezésére kb. 4 milliárd forint támogatást kapott a város.

Rafael Nadal kiesett a Roland Garros első fordulójában, lehet, hogy a torna 14-szeres győztese utolsó meccsét játszotta Párizsban. Az Újpest nem hosszabbít szerződést Mészöly Gézával. Rapport Richárd és Lékó Péter is visszatért a magyar sakkválogatottba.

Benjamin Netanjahu szerint tragikus hiba volt a rafahi halálos csapás: az izraeli miniszterelnök beszéde közben a Hamász által elrabolt és Gázába hurcolt katonai megfigyelők családjai a Knesszet galériájáról tiltakoznak ellene. 100 megvadult csirke terrorizál egy falut Angliában: Snettisham lakói szerint a madarak tönkreteszik a kertjeiket, ráadásul a turisták többek között garnélával etetik őket, ami vonzza a patkányokat.

Már heten vádolják Puff Daddyt, akit egy videófelvétel késztetett arra, hogy elismerje, az őt erőszakkal vádló exe mégsem hazudik: 50 Cent közben bejelentkezett, hogy dokusorozatot forgatna a vádak szerint többekkel erőszakoskodó rapperről, ami valószínűleg nem segíti majd Sean Combs/Puffy/P Diddy/Diddy/Love megítélését.