Templomi perselyekből lopott két férfi ragasztószalaggal

Rendszeres látogatásokkal és ragasztószalag segítségével loptak ki pénzt a szentgyörgyvölgyi református templom perselyeiből két férfi, akik ellen most vádat emeltek Lentiben.

A Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője, Németh Eszter tájékoztatása szerint a 44 éves szombathelyi és 54 éves kőszegi férfiak tavaly áprilisban szabadultak a börtönből, ahol vagyon elleni bűncselekményekért ültek. Állandó munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, lakóhelyük nem volt, hajléktalan életmódot folytattak, vagy ismerőseiknél húzták meg magukat.

Az elsőrendű vádlott júliusban döntött úgy, hogy a templomi adományokat fogja megszerezni a megélhetéséhez. Tervét megosztotta társával, aki ezután többször is elvitte őt autóval a templomhoz, és figyelt, míg a fiatalabb férfi a perselyeket kifosztotta.

Összesen ötször látogattak el a templomba nem egészen három hét leforgása alatt. Az idősebb férfi a biztonsági kamerákat elfordította, miközben társa a templom első és hátsó ajtajára felszerelt perselyeket ürítette ki. Az elsőrendű vádlott kétoldalú ragasztószalag segítségével összesen 400 ezer forintot zsákmányolt.

A Lenti Járási Ügyészség a többszörös visszaeső férfiak ellen lopás miatt emelt vádat, és fegyházbüntetés kiszabását kezdeményezte.

Az eset nem egyedi, hiszen nemrég a szegedi rendőrök vették őrizetbe azt a férfit, aki bement az egyik mórahalmi templomba, de imádkozás helyett inkább a persely tartalma érdekelte, így feltörte azt és ellopta a benne található pénzt. Tavaly nyáron pedig a debreceni nagytemplom ablakpárkányait lopták el.