„Elszabadultak az indulatok” – heves vita az EU-s tanácsülésen Magyarország miatt

Az uniós külügyminiszterek tanácsülésén éles hangvételű vita alakult ki Magyarország és több EU-tagállam között, amiért Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt pénzügyi segítséget.

A litván külügyminiszter érkezésekor már élesen bírálta Magyarországot, és ebben az olasz és az észt külügyminiszter is óvatosabban, de csatlakozott hozzá. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a tanácsülésen a miniszterek csalódottságuknak adtak hangot Magyarországgal szemben, és felszólították Szijjártó Pétert, hogy a magyar kormány oldja fel az Ukrajnának szánt 6,5 milliárd eurós segély blokkolását.

Egy diplomata szerint a tanácsülésen "elszabadultak az indulatok", és több tisztviselő is megerősítette, hogy az EU külügyminiszterei között évek óta ez volt az egyik leghevesebb eszmecsere.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatójában beszámolt az eseményekről, és elmondta, hogy "hatalmas balhé kerekedett", ahol többek között a német, a litván, ír, lengyel és más kollegák bírálták a magyar álláspontot.