Európai Vaskupola létrehozásának bejelentése közeleg

Az európai égi pajzs, a Vaskupola létrehozását sürgeti a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk, aki a közeljövőben terjeszti elő a 4 milliárd eurós javaslatot az Európai Tanácsnak és az Európai Bizottságnak. A hasonló izraeli légvédelmi rendszer nemrégiben sikeresen hárított el egy iráni támadást.

Donald Tusk hangsúlyozta, hogy Európának saját légvédelmi rendszert kell létrehoznia, hogy megvédje magát a rakéta- és dróntámadásoktól. A Németország által indított European Sky Shield Initiative (ESSI), azaz az Európai Égi Pajzs Kezdeményezéshez már 21 ország csatlakozott, köztük Magyarország is, ahol a Vaskupola kiépítéséhez szükséges első lokátor már meg is érkezett.

Varsóban bejelentették, hogy 300 millió eurós hitelből fejlesztik a légvédelmi rendszert, amely az európai égi pajzs részévé válik. Tusk a dán kormányfőnek, Mette Frederiksennek is ismertette terveit a Varsóba tett látogatása során.

A lengyel miniszterelnök szerint Európa ugyanolyan veszélyzónában fekszik, mint Izrael, és utalt arra, hogy a kontinenst Oroszországtól érheti támadás. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy 2022 novemberében két rakéta csapódott be Lengyelország területén, amelyek később az ukrán légvédelemhez tartozónak bizonyultak.

Az izraeli Vaskupola hatékonyságát egy áprilisi, több mint 300 drónt és rakétát magában foglaló iráni támadás is igazolta, amelyeket a rendszer sikeresen semlegesített. A brit kormány azonban korábban elutasította a Vaskupola kifejlesztésére irányuló védelmi minisztériumi javaslatot.

Lengyelország, amely Oroszországgal határos, GDP-arányosan több mint négy százalékra növelte védelmi kiadásait, ami a racionális elvárás duplája. A NATO tavalyi becslése szerint 11 országban – köztük Magyarországon – érték el a védelmi kiadások a nemzeti össztermék két százalékát. A Keleti Pajzs projektre több mint 900 milliárd forintot költ. Az orosz és a belorusz határ mentén új katonai erődítmények építését tervezik, amelyek hozzájárulnak Európa biztonságának növeléséhez.

Az előző lengyel kormány még nem támogatta az ESSI-t, de a jelenlegi államfő, Andrzej Duda, aki a Jog és Igazságosság párt tagja, még ellenezheti a csatlakozást.