Évek óta először ültek asztalhoz a Csendes-óceán csúcshatalmai

Öt év óta először került sor magasszintű találkozóra hétfőn Szöulban Dél-Korea, Japán és Kína között, amelyet néhány órával azután tartottak, hogy Észak-Korea bejelentette egy új kémműhold felbocsátásának terveit.

A három ország vezetői, Jun Szogjol dél-koreai elnök, Li Csiang kínai miniszterelnök és Kisida Fumio japán kormányfő a háromoldalú diplomácia újraélesztésén dolgoztak. Li Csang a megbeszélésen arra szólította fel Tokiót és Szöult, hogy ne keverjék össze a gazdasági és kereskedelmi kérdéseket politikai manőverekkel vagy biztonsági problémákkal, és utasítsák el a protekcionizmust, valamint az ellátási láncok szétválasztását vagy megszakítását.

A találkozó előtt Észak-Korea vasárnap este tájékoztatta a japán parti őrséget, hogy nyolc napra megnyitotta a műholdindítási ablakot, és három tengeri veszélyzónát jelölt ki a Koreai-félsziget és a Fülöp-szigeteki Luzon sziget közelében, ahol a hordozórakéta törmelékei eshetnek le. Ezzel a lépéssel Phenjan megerősítette a dél-koreai hírszerzési jelentéseket, miszerint újabb felderítőműholdat készül pályára állítani.

A csúcstalálkozó napirendjén hivatalosan nem szerepelt az észak-koreai kérdés, mivel a három ország elsősorban a gazdasági együttműködés előmozdítására koncentrált, de az észak-koreai rakétaindítás terve mégis napirendre került. Jun Szogjol elnök a találkozó előtt hangsúlyozta, hogy bármilyen ballisztikusrakéta-technológiával végrehajtott indítás megsértené az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, és veszélyeztetné a regionális és globális békét és stabilitást.

A találkozón Li Csiang miniszterelnök arra kérte az érintett feleket, hogy legyenek mértékletesek és akadályozzák meg a helyzet további bonyolódását a Koreai-félszigeten. A csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Jun Szogjol kijelentette, hogy a háromoldalú együttműködési rendszert meg kell erősíteni, és rendszeres háromoldalú csúcstalálkozókat fognak tartani.

A kínai miniszterelnök a Samsung főnökével is tárgyalt

Az MTI szerint Li Csiang nem sokkal korábban találkozott a Samsung dél-koreai óriásvállalat főnökével, amely az egyik legaktívabb külföldi vállalat Kínában, és amely több milliárd dollárt fektetett be félvezetők és elektronikai termékek gyártására szolgáló létesítményekbe. A kínai miniszterelnök kijelentette, hogy a külföldi tulajdonú vállalatok nélkülözhetetlenek Kína fejlődéséhez, és a kínai megapiac mindig nyitott lesz a külföldi tulajdonú vállalatok előtt. Peking intézkedéseket fog hozni, beleértve a piacra jutás kiterjesztését, hogy javítsa az üzleti környezetet, a külföldi vállalatok „biztonságban tudhassák befektetéseiket és fejlődésüket Kínában”. Li Csiang hozzátette, hogy „Kína üdvözli a dél-koreai vállalatokat, köztük a Samsungot, hogy tovább fejlesszék befektetéseiket és együttműködésüket”.