Az FBI nyomoz a British Museumból eltűnt műkincsek után

A British Museum dolgozói 2021-ben figyeltek fel a műtárgyak eltűnésére, ami olyan botrányt kavart, hogy az igazgatónak le kellett mondania, miközben a tolvaj fillérekért árulta a műtárgyakat az eBay-en.

A lopások nyomán az FBI bekapcsolódott a nyomozásba és a múzeummal együttműködve eddig 268 tárgyat sikerült visszaszerezniük. A lopott műkincsek között érmék, ősi drágakövek és ékszerek is megtalálhatóak.

A műtárgyakat megvásárló, azok eredetéről mit sem sejtő emberek most az FBI célkeresztjébe kerültek, több vevő is beszámolt arról, hogy a nyomozóiroda felkereste őket. A múzeum becslései szerint az eltűnt vagy ellopott 1500 tárgyból 626-ot már megtaláltak, és további 100 tárgy helyzete is ismert, bár ezek még nem kerültek visszaszállításra.

A múzeum által ellopottnak vélt tárgyak többsége nem volt katalogizálva, így a múzeum jelenleg is azon dolgozik, hogy bizonyítsa a tárgyak eredetét. A vádlottak között ott van Peter Higgs, a múzeum vezető kurátora is, aki tagadja a vádakat, de a vezetőség szerint ő mintegy 100 ezer fontot (több mint 45 millió forint) tett zsebre.

Bár még nem történt letartóztatás, három vásárló biztosan állítja, hogy a "sultan1966" nevű felhasználótól vásárolták a műtárgyakat, és a bírósági dokumentumok szerint Higgs beismerte, hogy ez a fiók hozzá tartozik. A műkincsek nem csak az Egyesült Államokban kerültek elő, hanem többek között Hamburgban, Kölnben, Párizsban és Hongkongban is felbukkantak.