Üres doboz a Mekitől: így járt az amerikai férfi

Egy amerikai férfi különleges kísérletet hajtott végre, amikor a McDonald’s-tól szó szerint minden nélkül rendelt egy tripla sajtburgert, és bár bőkezű borravalót adott, az eredmény nem hozta a várt elégedettséget.

Az esetet a New York Post számolt be, amely szerint a férfi, aki Greg néven fut az X-en (korábban Twitter), a Doordash futárszolgálaton keresztül adta le a rendelését, és a szerkesztőben minden egyes összetevőt eltávolított, a buciktól kezdve a hús- és sajtszeleteken át a sóig. Greg egy üres dobozt kapott kézhez, amelyért 5 dollár 39 centet (kb. 1900 forintot), szervizdíjra és adóra pedig további 3 dollár 42 centet (kb. 1200 forintot) fizetett, és mindezt 11 dollár (közel 4000 forint) borravalóval tetézte.

A futár még üzenetben is figyelmeztette Gergőt, hogy a rendelése alapján egy üres dobozt fog kapni, de a férfi megerősítette, hogy pontosan ezt szeretné. A csomagolás azonban nem volt teljesen megfelelő, mivel nem burgeres, hanem McCrispy-s dobozban érkezett, ami kissé csalódást okozott Gregnek. Ennek ellenére a férfi fura rendeléséről közzétett bejegyzéseit több tízezren kedvelték, kommentálták és osztották meg az X-en.