Nyakunkon a világvége: már a franciák is sört isznak

Soha nem folyt még ennyi sör olyan országban, amely DNS-ének része a borkultúra, szakkiállítással egybekötött kongresszuson pláne. Az európai söripar felkent papjai idén azonban a franciaországi Lille-ben gyűltek össze, hogy megvitassák az iparág aktuális kihívásait, trendjeit, az előadások közti kávészünetekben pedig a csaposok sem unatkoznak.

Különleges helyszínt választott idei házigazdának az Európai Sörgyártók Szövetsége, május 26. és 30. között ugyanis az észak-franciaországi Lille vált az iparág fellegvárává. A grandiózus söripari eseményt a Covid-válság miatt 2020-ban és 2021-ben nem rendezték meg, az újraindulás óta előbb Madrid, majd Prága kapott lehetőséget – idén pedig Hauts-de-France régió és Nord megye székhelye. A belga határhoz közeli város 236 ezer lakost számlál, de a tágabb értelemben vett agglomerációjában mintegy egymillióan élnek. A Brewers Forum helyszíne könnyen elérhető Brüsszelből is, a delegációk többsége a klasszikus úton közelítette meg: Air France-szal Párizsba, a Charles de Gaulle-ra, onnan Lille-be pedig a legendás TGV-vel, ami a legújabb generációs vonatok esetében akár 320 kilométer/órával is robog Franciaország nagy sebességű vasúthálózatán.

Leszámolás a sztereotípiákkal

Mielőtt a feketeöves ínyencek térdig gázolnának a fokhagymás-petrezselymes csigában vagy a burgundi marharaguban, a sokszínű és kifinomult francia gasztronómiáról mindenekelőtt a borra és a sajtra asszociálunk reflexszerűen. Csakhogy ma már több sörfőzdével büszkélkedhet az ország, mint sajtmanufaktúrával, a sörturizmus mögött pedig legalább akkora az elköteleződés, mint a legendás borvidékekre irányuló célzott marketingtevékenység. A mintegy 2500 kis- és nagyüzemig pedig úgy jutottak el, hogy az elmúlt években átlagosan minden napra jutott egy nyitás. Ezzel együtt a franciák ma még csak 34 liter sört gurítanak le fejenként évente, így bőven van tere a további bővülésnek. Viszonyításképp a – legfrissebb, 2022-es adatokon nyugvó – statisztika szerint az európai átlag 70 liter, ettől csak egy paraszthajszállal marad el Magyarország (68), miközben az élbolyban Csehország (136) és Ausztria (102) mögött a dobogó alsó fokáról a lengyelek (93) letaszították a németeket (92).

Egyre fenntarthatóbban termelünk, miközben nagy mértékben hozzájárulunk az európai gazdasághoz is – mondta Lasse Aho, az Európai Sörgyártók Szövetségének elnöke a Brewers Forum megnyitó plenáris ülésén. A kontinens tízezer sörfőzdéjét és -gyárát összefogó szervezet finn vezetője kiemelte, a szektor általuk képviselt szereplői mintegy kétmillió munkahely mögött állnak, miközben az egyes nemzetállamokban adók és járulékok formájában hozzávetőleg 40 milliárd euró kormányzati bevételt generálnak. Lasse Aho szerint alapvetően nem érdemes összemosni a sört és a politikát, a küszöbön álló európai parlamenti választásokkal kapcsolatban mégis arról beszélt, egyáltalán nem mindegy, hogy a választásra jogosult több mint 300 millió állampolgár döntése által bizalmat kapó 720 képviselő hogyan gondolkodik a söriparról, a következő öt évben a döntéseivel hogyan alakítja a szabályozást, az üzleti környezetet.

Hatékonyság, versenyképesség

Az északi sörguru szerint ez az esemény az egész söripar számára kulcsfontosságú pillanat, amikor reflektálhatnak arra a szerepükre, hogy összehozzák az embereket. „Akár baráti vagy családi körben, ünneplések vagy megemlékezések alkalmával, a sör az az ital, amely összeköti a közösségeket, elősegíti a kapcsolatok kialakulását és gazdagítja életünket” – mondta Aho, aki 2020 szeptembere óta foglalja el az elnöki széket, és olyannyira nem csak elméleti szakember, hogy immár 20 éve vezérigazgatója a finn Olvi Oyj vállalatnak, amely a sörön kívül gyárt cidert, üdítőt és ásványvizet is.

Számos klasszikus söripari téma szembejött velünk Lille-ben, ahol idén nem kevesebb, mint 900 sörfőző, beszállító, forgalmazó, döntéshozó, szakújságíró és fogyasztói érdekvédő gyűlt össze. Az előadások és a panelbeszélgetések visszatérő témája a hatékonyság, a versenyképesség növelése, beleértve az olyan fenntarthatósági szempontokat, mint a víz- és energiafogyasztás csökkentése, a csomagolástechnológia fejlődése az újrahasznosítás szempontjait szem előtt tartva vagy pedig az agrárium és az élelmiszeripar integrációja. Emellett olyan komplex témákat is alaposan körüljártak a résztvevők, mint a komlónemesítés, a cefre előállítása, az erjesztés ellenőrzése, az érzékszervi tudomány és az alacsony alkoholtartalmú sörök ízvilágának egyre szélesebb spektruma. Mérleget vonva kijelenthető, hogy az idei Brewers Forumon minden a fenntarthatóbb, innovatívabb, felelősségteljesebb és sokszínűbb sörfőzésről szól.

Új kapitány a hídon

Lille-ben mutatkozott be az EBC elnöke, Paul Lefebvre, az 1876-ban alapított Brasserie Lefebvre vezérigazgatója. Nem a véletlen műve a névazonosság, az új vezető hatodik generációs belga családi sörfőző egy Quenast nevű csendes vallon faluból. A stafétabotot Benet Fitétől veszi át, aki 2020 novemberi kinevezésétől számos kihívással nézett szembe, mindenekelőtt a világjárvány által okozott lezárásokkal, így hamar fel kellett tűrnie az ingujjat. Lasse Aho az EBC új elnökéről azt mondta, Paul Lefebvre nagy tapasztalattal rendelkezik, de friss szemléletet is hoz a sörfőzés kulcsfontosságú kihívásaihoz.

A sörfőzők szorgalmasak, innovatívak, hihetetlen alázattal viseltetnek a szakmaájuk iránt. Olyan környezetet szeretnénk kialakítani, amely biztosítja, hogy továbbra is a legjobb söröket főzhessük – mondta Lefebvre, egyúttal előrebocsátva, hogy az EBC segíti a modern minőségellenőrzési eljárások kidolgozását a sörfőző és külön, a maláta és komló laboratóriumok számára világszerte.