Zivatarok és viharok zavarhatják meg a vasárnapi programokat

A Hungaromet előrejelzése szerint vasárnap főleg az ország nyugati és középső részén kell számítani záporokra, több megyében citromsárga (első szintű) riasztás van érvényben éjfélig.

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők több helyen is megzavarhatják a napos időszakokat. Különösen nyugaton és északon, de a középső tájakon is elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, amelyeket erős széllökések is kísérhetnek. A déli és a Dunántúli területeken a keleti-délkeleti szél lehet élénk. A hőmérséklet délután 23 és 29 fok között alakulhat.

Bár vasárnap nem várható fronthatás, a fülledt meleg migrénes fejfájást és ingadozó vérnyomást okozhat. A MetFigyelő videóján látható, hogy Sárváron például lapátolni lehetett a jeget a szombati jégeső után, és Eplényben is dióméretű jég potyogott az égből.

A HungaroMet szerint hétfőre virradó éjszaka a gomolyfelhők nagy része összeesik, így jobbára derült vagy fátyolfelhős lesz az ég. Késő estig mindenütt lecsengenek a napközben kialakuló záporok, zivatarok. Főként délnyugaton foltokban köd képződhet. A légmozgás többnyire gyenge lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de az északi völgyekben kissé hidegebb is lehet.

Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű, de a korábbi napokhoz képest jóval kisebb számban, csak néhol alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A Dunántúl délnyugati részein és az északkeleti megyékben kicsi a csapadék esélye. A keleties szél csak kevés helyen élénkülhet meg, illetve zivatarok körül átmenetileg meg is erősödhet a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

Kedden gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk, de hazánk nyugati harmadán szórványosan valószínű zápor, zivatar, máshol csak néhol lehet csapadék. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, helyenként erős lökések kísérik, zivatar térségében átmenetileg viharossá is fokozódhat a szél. Hajnalban 9, 16, délután 23, 29 fokot mérhetünk.

Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap. Szórványosan kialakul zápor, zivatar, nagyobb eséllyel hazánk keleti, északkeleti felén-kétharmadán. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, északi szél. Zivatar környékén viharos lökések is lehetnek. A minimum 10, 16, a csúcshőmérséklet 23, 29 fok között várható.

Csütörtökön erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható. Szórványosan előfordul záporeső, zivatar. Néhol megélénkül a délnyugati, nyugati szél. Erős lökések csupán zivatar térségében lehetnek. A hajnali 9, 16 fokról 23 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, de több-kevesebb napsütés is valószínű. Több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar. A déli szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik, zivatar környékén viharossá is fokozódhat a szél. A minimum 10, 16, a maximum 21 és 30 fok között alakul, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb hőmérsékletet.

Szombaton az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhők mellett hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet. Szórványosan vagy több helyen is előfordulhat eső, záporeső, zivatar. Többfelé megélénkül a déli, majd az északi szél, zivatarban viharos lökések is lehetnek. A hajnali 11-18 fokról 22-31 fok közé melegszik fel a levegő, délkeleten lehet melegebb, északnyugaton a hűvösebb.

Vasárnap az erőteljes gomolyfelhő-képződés, valamint a fátyolfelhők mellett általában többórás napsütésre van kilátás. Szórványosan, de akár több helyen is előfordulhat eső, zápor, zivatar. A déli szél sokfelé megélénkül, zivatar környékén viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 11-19, a maximum 23-31 fok között várható, északnyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.