Whisper Ton, a népszerű hazai véleményvezér eltűnt az Instagramról

Váratlanul törölte magát az Instagramról Whisper Ton, aki az egyik legtöbb követővel rendelkező hazai influenszernek számít. A közelmúltban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított ellene és öt másik véleményvezérrel együtt, de úgy tűnik, politikai szerepvállalása miatt veszítette el népszerűségét a rajongói körében.

Whisper Ton, aki a TikTokon már több mint 1 millió követővel büszkélkedhet, és a YouTube-on is több száz ezren követik, hirtelen eltűnt az Instagramról, ahol több mint 245 ezer követője volt. A fiatalok körében évek óta ismert és követett személyiség, de megosztó véleményeket fogalmaz meg. Legutóbbi, 24 perces videójában a 2okos streamer duó, KDS és Ice – hivatalos nevükön Kelemen Dávid és Tálas Máté – marketing akcióját kritizálta, amely során "emberrablás" áldozatainak tettették magukat, majd később bejelentették, hogy ez csupán egy reklámfogás volt a merch termékeik népszerűsítésére.

Whisperton a videójában kiemelte, hogy a két fiatal streamer gyűlöletet kelt a felnövő generációban, és bár ő maga távol áll a "felesleges médiadráma-generálástól", nem hagyhatja szó nélkül ezt a jelenséget.

A GVH a hét elején indított eljárásokat több magyar véleményvezér és vállalat ellen, mert nem jelezték egyértelműen, hogy közzétett tartalmaik reklámok. A hivatal szerint a magyar influenszerek gyakran nem vagy csak hiányosan tájékoztatják követőiket a reklámokról, ami tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül.

Whisperton eltűnésének okát illetően a hozzászólásokból arra lehet következtetni, hogy egy kormányzatközeli rendezvényen való szereplése miatt érkezett túl sok negatív komment. Egyes követők szerint ez az "influesemény" miatt rázúduló utálat eredménye lehet, míg mások szerint Whisperton csak a figyelem felkeltése céljából tűnt el, és hamarosan visszatérhet.