Akut mellkassebészeti ellátás szünetel egy kórházban

Szerdától, május 22-től átmeneti humánerőforrás hiány miatt leállt a Győr-Moson-Sopron Megyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban az akut mellkassebészeti ellátás, ami előreláthatólag május 27-ig tart.

Kunetz Zsombor szakorvos szerint ez a helyzet többet jelent, mint amit elsőre gondolnánk. A Győri Petz Aladár Megyei Kórház eddig a nyugat-magyarországi régió legnagyobb traumacentrumaként működött, ahol a hagyományos baleseti sebészet mellett mellkas- és idegsebészet is elérhető volt, és nem csak a megyéből, hanem az észak-balatoni részről érkező betegeket is ellátták.

Az ideiglenes leállás következtében a sürgős mellkassebészeti beavatkozásra szoruló betegeket most Győr helyett a távolabbi budapesti vagy a Szombathelyi Megyei Kórházba kell szállítani. Kunetz Zsombor kiemeli az "aranyóra" fontosságát, amely szerint ha a baleset után egy órán belül a beteg megfelelő ellátást kap, jelentősen nő a túlélés esélye.

A szakember példaként említi Robert Ficot, akit nem a távolabbi pozsonyi, hanem a közelebbi besztercebányai traumacentrumba szállítottak, hogy minél előbb megkapja a szükséges ellátást. Jelenleg azonban Közép-Dunántúlon és Nyugat-Magyarország jelentős részén ez nem lehetséges mellkassebészeti sérülés esetén. Kunetz Zsombor figyelmeztet, hogy a nyári szabadságolások időszaka még el sem kezdődött.