George Friedman tévedését ismerte el Orbán Viktorral kapcsolatban

George Friedman, az amerikai geopolitikai stratéga elismerte, hogy tévedett, amikor korábban úgy vélte, hogy Orbán Viktor hatalma megkérdőjeleződött a több tízezer fős ellenzéki tüntetések miatt.

George Friedman, aki két évvel ezelőtt személyesen is találkozott Orbán Viktorral, korábban úgy nyilatkozott, hogy bár sok mindenben nem ért egyet a magyar miniszterelnökkel, de szeret vele beszélgetni. Az április 9-én megjelent írásában a Geopolitical Futures oldalán azt fejtegette, hogy a magyar ellenzék hosszú ideje széttöredezett és hatástalan volt, ezért meglepőnek találta, hogy ennyi idő után nagy tömeg gyűlt össze a kormányzás ellen. Ebben az írásban úgy vélekedett, hogy Orbán elvesztette a fonalat, és ha politikai váltás történik Budapesten, az Magyarország NATO-val, Oroszországgal és egyebekkel kapcsolatos álláspontját is megváltoztathatja.

Most azonban új írásában revideálta ezt az álláspontját. Elmondása szerint tévedett, amikor azt gondolta, hogy a tüntetések Orbán Viktor hatalmának csökkenését jelzik. Megjegyezte, hogy a magyar rendőrség békésen kezelte a demonstrációkat, és nem alkalmazott erőszakot a tüntetőkkel szemben. Friedman szerint ez azt mutatja, hogy Orbán nem tekinti a tüntetéseket fenyegetésnek, és úgy véli, hogy a kérdés magától megoldódik.

Friedman hozzátette, hogy sokan, akik tekintélyelvű vezetőnek tartják Orbánt, talán át kellene gondolniuk a helyzetet. Ő maga soha nem tekintette Orbánt tekintélyelvűnek, de azt várt tőle, hogy a pánik állapotában erőszakos lépéseket tegyen. Az írásában kifejtette, hogy Orbán vonakodása az erő alkalmazásától részben kormánya jellegéből fakad, részben pedig abból, hogy meg akarja mutatni, hogy az Európai Unió félreértelmezte őt.

Végezetül Friedman kiemelte, hogy az Orbán Viktor elleni demonstrációk európai szemszögből is fontosak lehetnek, de megjegyezte, hogy a tüntetők nem feltétlenül az európai értékek hiányát kifogásolják. Úgy látja, hogy ha a tüntetők megbuktatták volna Orbánt, az nem feltétlenül változtatta volna meg a magyar politika irányvonalát.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a NATO brüsszeli bizottságiban háborús tervezés zajlik. Ezzel kapcsolatban Matteo Salvini olasz helyettes miniszterelnök, a Liga jobboldali párt főtitkára is kritikát fogalmazott meg, elfogadhatatlannak nevezve az Oroszország elleni támadás felvetését. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár korábbi kijelentéseire reagálva, miszerint a NATO-országok enyhíthetnék azokat a korlátozásokat, amelyeket az általuk Ukrajnának szállított fegyverek orosz területen lévő célpontok elleni bevetésére szabtak, Salvini azt mondta, hogy „őrültség azt gondolni, hogy fiainkat meghalni küldjük Ukrajnába, vagy a mi fegyvereinket használni arra, hogy Oroszországban öljünk". Hozzátette, hogy ha harcolni akarnak menni Ukrajnába, menjen Stoltenberg, Emmanuel Macron és az összes bombázgató, aki háborút akar.