A Fidesz szóvivője szerint asszonynevet viselni kínos dolog

Nagyot ment a Vasárnapi Újság című közrádiós műsorban Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki heves szavakkal illette Magyar Pétert, és kifejtette véleményét azokról, akik asszonynevet viselnek.

Menczer Tamás a műsorban arról beszélt, hogy Magyar Péter, noha igyekszik bebizonyítani, hogy korábban a Fidesz belső köréhez tartozott, valójában csak egy "potyautas" volt az ellenzéki politikus szemében. Menczer szerint amikor Varga Judit, a Fidesz politikusa magával vitte Magyart pártrendezvényekre, a férj "fogta a felesége szoknyáját", és nem mutatott akkora bátorságot, mint otthon.

A kommunikációs igazgató emlékei szerint, amikor Magyar fontos emberekkel találkozott, "sündörgött és dörgölőzött", ami miatt a Fidesz belső körében egy bizonyos néven emlegették. Menczer elárulta, hogy a háta mögött "Vargánénak" nevezték Magyart, amit a rádióműsorban fedett fel.