Fazekas Gergő a hős, a Wisla Plock 13 év után bajnok

Elképesztő döntőben a Wisla Plock férfi kézilabdacsapata hetesekkel nyerte meg a második mérkőzést is, ezzel 13 év után ismét bajnoki címet szerzett, megfosztva ezzel a Kielcét a trónjától.

Az alapszakaszban még a címvédő Kielce diadalmaskodott jobb gólkülönbségének köszönhetően, és könnyedén jutott be a rájátszás fináléjába. Az ellenfél a Wisla Plock volt, amely május 5-én a Lengyel Kupa döntőjében már bizonyította erejét, amikor 29-20-ra legyőzte a rivális Kielcét. A bajnoki döntő első mérkőzésén a Plock otthonában, hetesekkel aratott győzelmet.

A vasárnapi visszavágón a Kielce a félidőben még vezetett 10-9-re, de a mérkőzés során egyik csapat sem tudott elhúzni az eredményben. A meccs hajrájában, tíz perccel a vége előtt 15-15, majd az 55. percben 17-17 volt az állás. Dylan Nahi góljával fél perccel a lefújás előtt a Kielce 20-19-re vezetett, és úgy tűnt, megnyerheti a mérkőzést.

Azonban az utolsó támadásban Fazekas Gergő, aki a mérkőzés során 12 lövésből hét gólt szerzett, a kapufát találta el, de a labda Andreas Wolff kapus bal lábáról a hálóba pattant, így 20-20 lett az eredmény, és ismét jöhetett a hetespárbaj. Az első öt lövő mind hibátlanul teljesített, majd 3-2-es hazai vezetést követően négyen is hibáztak. Ekkor ismét Fazekasnak kellett játékban tartania a Wislát. A következő négy sorozatban mindkét csapat hibátlanul lőtt, de a 10. sorozatban Nahi lövését Mirko Alilovic hárította, ezzel 13 év után a Plock nyerte meg az aranyérmet.