Azahriah és a Puskás Aréna-koncertek utáni tervei

Azahriah, azaz Baukó Attila három Puskás Aréna-koncert után beszélt arról, hogy mire szokta költeni a pénzét, és hogy a menedzsmentje milyen befektetéseket javasolt neki.

Azahriah, aki a hétvégén három koncertet is adott a Puskás Arénában, Friderikusz Sándor podcastjában osztotta meg, hogy a fellépések után kapott pénzét hogyan és miként tervezi elkölteni. A műsorvezetővel folytatott beszélgetés során a fiatal zenész elmondta, hogy a megkeresett összegeket drága gitárokra, ruhákra, cipőkre költi, valamint az általános életviteli színvonal fenntartására használja fel.

Azahriah azt is elárulta, hogy menedzsmentje tanácsai alapján állampapírba és lakásba fektet, mivel ezek biztos pontot nyújtanak az életben. A pénzhez való viszonya az anyagi helyzet megváltozásával változott, és ma már többet engedhet meg magának.

A zenész számára a legnagyobb luxus az anyagi szabadság, amely lehetővé teszi számára, hogy akár Kínába is elutazhasson, vagy ha egy családtagja megbetegedne, megfelelő egészségügyi ellátást tudjon biztosítani számukra.

Azahriah a Puskás Arénában adott koncertjeivel történelmi pillanatot teremtett, hiszen az első nap 50 ezer ember volt kíváncsi a fellépésére. A telt házas eseményről kollégánk helyszíni riportjában számolt be.