Eldobtuk az agyunkat a Samsung új Neo QLED tévéjétől

Saját kategóriájában minden korábbinál jobbnak számító panelekkel, illetve új, az elődökhöz képest sokkal komolyabb, már MI-re alapozó chipekkel futottak be a Samsung 2024-es NeoQLED tévéi, melyek közül nekünk is szerencsénk volt használni az egyik kiadást.

Amikor április végén egy exkluzív budapesti sajtóesemény keretein belül hivatalosan is leleplezte teljesen új AI tévékínálatát a Samsung, még nem igazán tudtuk, hogy mire számíthatunk a készülékektől. Az AI jelenlétét a készülékek esetében ugyanis egyáltalán nem úgy kell elképzelni, mint mondjuk a telefonok esetében – ezen készülékeknél az MI két fő területen próbálja javítani a felhasználói élményt, ami nem más, mint a képi világ és a hangzás.

A képi világ terén olyan funkciókkal találkozhatunk, mint a „8K AI Felskálázás Pro” funkció, ami a felhasználó kedvenc műsorait és filmjeit részletgazdagabb és tisztább tartalommá alakítja át, vagy a „AI Mozgásjavító Pro” funkció, ami még élvezetesebbé teszi a sportmérkőzéseket. A Real Depth Enhancer Pro funkció élethű és magával ragadó mélységélességet kölcsönöz a képnek.

A hangzás terén olyan újdonságokkal találkozhatunk, mint például az „Active Voice Amplifier Pro”, ami az emberi beszédet segít kiemelni a háttérzajból. A 2024-es tévécsalád csúcskategóriás modelljei a QN900D és QN800D nevekre hallgató 8K-s NeoQLED tévék lettek, nálunk azonban a közép-felső kategóriát képviselő, 4K-s kiadás, a 65 hüvelykes QN90D járt.

A Neo QLED televíziók a hagyományos LED és az OLED készülékek között állnak, árban és képminőség tekintetében is. A mini LED panelek előnye, hogy a fénykibocsátó diódák mérete kisebb, így többet tudnak elhelyezni egy televízióban. A ledeket egyedileg vezérelhető csoportokba tudják osztani, amelyek fényereje külön-külön is szabályozható, így sokkal nagyobb kontraszt tartománnyal és fényerővel rendelkező panelt eredményezve.

A QN90D 65 hüvelykes, 3840 x 2160 képpontos, akár 144 hertzes képfrissítést is lehetővé tévő mini LED panel szinte mindennel fel van szerelve, amit csak várhatunk tőle. A fényerő még a nappalit bevilágító erős májusi napsütést is túlszárnyalja, a HDR10+ szabványnak, illetve Micro Dimming technológiáknak köszönhetően pedig OLED-közeli élmény kapunk.

A készülék kialakítása rendkívül minimalista, a keret vékony és letisztult. A hangzás tekintetében egy 60 wattos hangszóróval látta el a tévét a vállalat. A távirányító kicsi és letisztult, beépített Netflix, Amazon Prime és Disney+ gombokkal. A távirányító hátulján egy napelem található, ami folyamatosan tölti a belső akkumulátort.

Csatlakozókból sincs hiány, adott a WiFi kapcsolat (WiFi 5), illetve a Bluetooth (BT5.2), azonban csak egy készüléket tudunk a tévéhez csatlakoztatni. A tévé hátoldalán négy darab HDMI, két darab USB-A, és egy darab Ethernet bemenetet találunk.

A QN90D-n a Samsung saját fejlesztésű Tizen OS-e fut, ami kellemes és könnyen kezelhető kezelőfelületet biztosít. A rendelkezésre álló alkalmazáskészlet széles, az olyan esszenciális appok mellett, mint a YouTube vagy a Netflix, olyan kevésbé ismert streamingszolgáltatók natív alkamlazásaival is találkozhatunk, mint például a Crunchyroll. A Tizen OS képes okosotthon központként is működni, bármilyen Samsung által gyártott okos háztartási eszközt vezérelhetünk a QN90D-ről.

A játékról is essen néhány szó: a 2024-es NeoQLED tévék mind PC-re, mind Xbox Series X-re, mind PlayStation 5-re kötve remekelnek. A készülék például automatikusan felismeri, ha bekapcsoltuk a konzolt, és egyből a Játék módra vált.

Mindent összevetve tehát nehéz negatívumokat mondani a QN90D-re, a mini LED-technológiát használó panelek közül az egyik legjobbat szállította a tévébe a Samsung. Az egyetlen negatívum a készülék ára: a Samsung jelenleg 720 ezer forintot kér a nálunk járó 65 hüvelykes modellért, ami egy kisebb vagyon, de a múlt példái alapján ez néhány hónapon belül mérséklődni fog.