Nagyot küzdött a törpe az óriás ellen, de a végén elbukott

Három meccs után 3:0-ra vezet a Boston Celtics az Indiana Pacers ellen az NBA keleti főcsoportjának döntőjében, és már a fináléban érezheti magát. Vasárnap hajnalban az Indianapolisban is győzni tudott 114-111-re, pedig nem érdemelte meg, de hát a sportban nem az érdemekre osztják a győzelmeket.

Nem jó jel, ha az amúgy is esélytelennek tartott, és az NBA keleti konferenciadöntőjében két mérkőzés után 2:0-s hátrányban lévő csapat elveszti legjobbját a harmadik összecsapás előtt. Ahogy ez megesett az Indiana Pacersszel, amikor a harmadik All-NBA csapatba jelölt irányítója, Tyrese Haliburton nem tudta vállalni a játékot a sorozat harmadik meccsén, a Gainbridge Fieldhouse-ban.

Ezek után mi állt 22 perc után az eredményjelzőn? 64-46, de nem ám a toronymagas esélyes Boston, hanem a megtizedelt, legjobbja nélkül kiálló Indiana javára! És bár ekkor megremegtek a hazai kezek, azért félidőben még mindig 69-57 volt az állás. Andrew Nembhard, a 24 éves hátvéd élete meccsét játszotta, nagyszünetig 21 pontot termelt 8/10-es mezőnymutatóval, és pluszban még kiosztott öt gólpasszt is. Egy félidő alatt megjavította saját rájátszásbeli karriercsúcsát!

A hazai gárda 63,6 százalékkal dobott a mezőnyből, és mind a tíz büntetőjét értékesítette. A harmadik negyedben szépen felzárkózott Nembhard mellé a center Myles Turner, aztán Pascal Siakam és a cserejátékos, 32 éves T. J. McConnell is, és harminc perc után már 84-66-ra ment a Pacers. A negyed végén elkezdett védekezni a Celtics, de azért kilenc pontnyi hazai előny megmaradt az utolsó 12 percre (90-81).

A Boston azonban egyre csökkentette a különbséget, és 93-90-nél Rick Carlisle, a Pacers edzője megint időt kért. De a házigazda nem hagyta megtörni magát, a kameruni születésű Siakam szedte a támadó lepattanókat, és 99-92-bél, hat perccel a vége előtt már Joe Mazzulla, a Celtics edzője volt kénytelen időt kérni. Ekkor Nembhard 25, Siakam és Turner 22-22 pontnál tartott, de a kis McConnellnek is volt 18 pontja. 2:20-szal a vége előtt még mindig 109-101, de 38,9-nél Jrue Holiday dupla  plusz jó büntetőjével 112-111-re átveszi a vezetést az alapszakasz győztese. 32-31-nél vezetett legutóbb, és közben 18 pontos hátrányban is volt.

A végén még két büntetőt értékesít Holiday, győz 114-111-re a Celtics, és összesítésben már 3:0-ra vezet. Innen még senki sem fordított az NBA 78 éves történetében.

NBA, rájátszás

Keleti főcsoport, döntő, 3. mérkőzés

Indiana Pacers – Boston Celtics 114-111. Legjobb dobók: Nembhard 32, McConnell 23, Turner és Siakam 22-22, illetve Tatum 36 (10 lepattanó, 8 gólpassz), Brown 24, Horford 23, Jrue Holiday 14, D. White 13. 

A párharc állása 3:0 a Celtics javára.